Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

Erdélyi Zsófia kisfiával

Erdélyi Zsófia évek óta a magyar atlétikai élet sikeres versenyzője, idén a riói olimpia maraton számában indul. A sportos interjúk mellett következzen egy kicsit személyesebb beszélgetés vele.

1. Milyen érzés tölt el, ha arra gondolsz, hogy olimpikon vagy? Mit jelent ez a státusz a lelkedben?

Boldogság tölt el, hisz ez egy nem mindennapi lehetőség. Sokat küzdöttem, szenvedtem, és sírtam érte hogy ez a szint sikerüljön, és a rengeteg belefektetett munka még jobban növeli számomra az értékét. Bevallom őszintén, büszke vagyok magamra, hogy szülés után sikerült megtartanom a motivációm, és nem adtam fel akkor sem, amikor lehetetlennek és képtelenségnek tűnt az egész. Mámoros érzés belegondolni, hogy sikerült. Van, hogy el sem hiszem, csak ámulok-bámulok, és úgy érzem mintha tündérmesében lennék. Számomra nagyon fontos az Olimpia, még akkor is ha tisztában vagyok azzal, hogy nem fogok olyan előkelő helyen végezni, amire az embrek felkapják a fejüket. Megtiszteltetésnek érzem, hogy felhúzhatom a magyar válogatott mezt, és képviselhetem a hazámat egy ilyen jelentős eseményen.

2. Elérted, amire vágytál? Ha nem, mi az, amit még szeretnél?

Nem nem értem még el amire vágytam. Persze, elértem az Olimpiai szintet, de a leghőbb vágyam, hogy az országos csúcsot megdöntsem. Tudom, hogy még messze vagyok a 2:28-tól, de úgy gondolom, vagy szeretném azt hinni, hogy idővel, és kemény munkával eljuthatok odáig, hogy ezt az eredményt elérjem. 

A cikk folytatódik a hirdetés után...

3. Nőként élsportolónak lenni - milyen elvárásoknak kell megfelelned a hétköznapokban és a sportban?

A hétköznapokban az anyai szerepemnek kell eleget tennem, és úgy gondolom, hogy biztos sokan vannak, akik nem értenek egyet azzal, ahogy kisfiam nevelem. Valószínű sokan vannak akik úgy gondolják, hogy nem töltök elég időt gyermekemmel, mert edzek és versenyzek. Próbálok minden ilyen fajta negatív gondolatot kiírtani a fejemből, és csak fiamnak és saját magamnak megfelelni. A sportban az Európa Bajnokság kapcsán tapasztaltam, hogy kisfiam létezése jelentéktelen, és úgy kezelnek továbbra is, hogy ha azt mondják, hogy én holnap felülök egy repülőre, akkor én arra a repülőre igenis felülök, és kit érdekel, hogy van egy 13 hónapos fiam. Oldjam meg ahogy tudom, ha meg nem megy akkor fontoljam meg a sportot.

4. Hogy oldod meg, hogy egyszerre légy élsportoló és anyuka? Időben, energiában, figyelemben.

Az eleje borzasztóan nehéz volt, mert nem szívesen hagytam rá kisfiam senkire, és folyamatos lelkiismertfurdalás gyötört, hogy más vigyáz a gyermekemre. Az első futásom alkalmával, sírva vártam haza a páromat, hogy én nem akarom magára hagyni Leventét. Aztán szép lassan tudatosult bennem, hogy imádok futni, és vannak céljaim még vele. Az a 2-3 óra amit Levente addig másnál tölt, abból ő is profitál, mivel más fajta figyelmet kap, más játékokat játszik bizonyos emberekkel, más tapasztalatokat gyűjt, és még több dolgot is tanul. Igazából családdal tölti el ezt a pár órát is. Rengeteg segítséget kapok nagyszüleimtől, szüleimtől, páromtól, és párom szüleitől. Ő nélkülük lehetetlen lenne az egész.

Szóval az edzés időm alatt családdal van, majd edzés után velem. A héten két könnyű napom van, amikor egész nap együtt vagyunk, és este megyek ki futni. Hétvégén meg, közösen nagyszülőknél vagyunk, vagy épp párommal együtt szervezünk valami közös programot. Múltkor például játszóházban voltunk, amit Levi nagyon élvezett. Az egész napos program után meg fogtam magam, és kimentem futni. Sokszor fárasztó, de így szeretem csinálni. Azt gondolom, hogy Levi miatt még a futás is jobban megy.

Lehet a napi két edzést nem tudom megoldani, de jelenleg úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy annyival többet javítana a teljesítményemen. A napjaim be vannak sűrűsödve, és nem jut semmi másra időm, minthogy fussak és Levivel legyek. Sokszor ülnék le egy jó könyvet olvasni, vagy csak szimplán írni, de nincs rá olyan nyugodt idő, ami ilyen elfoglaltságokra alkalmas lenne. Miután Levi lefekszik aludni, olyankor meg gyorsan összepkolom a lakást viszonylag elviselhető állapotba, és szaladok aludni. Este már nincs semmi másra energiám, azon kívül, hogy az ágyba bedőljek.

erdelyi zsofia olimpiai fotozas head

5. Mesélj nekünk kicsit a gyermekedről. Hogyan élitek meg együtt a mindennapokat? Mit szeret enni, csinálni.

Levi egy tünemény. Imád enni. Nem vettem még észre, hogy lenne olyan amit nem szeret. Viszont imádja az epret, a dinnyét, és az áfonyát. Napi kétszer alszik még, főleg akkor alszik nagyon jól, amikor otthon vagyunk együtt, és nem megyünk Budapestre, az edzés miatt. Olyankor együtt alszunk, mert általában hulla vagyok, és ilyenkor lehetne aktívkodni, de imádok mellette lenni, amikor alszik, és hát elnyom az álom engem is, szinte mindig. Ebéd után, el szoktunk menni sétálni, a játszótérre, vagy csak szimplán kimegyünk a kertbe egy picit. Van, hogy bent a lakásban vagyunk együtt, és ő járkál fel és alá. Nem tud egy pillanatra sem egy helyben maradni. Imád labdázni, főleg eldobni szereti, bár mindent szeret eldobni. Nagyon sok mindent imád csinálni, és jelenleg nem jut eszembe olyan ami ne idézne elő nála egy mosolyt.

6. Hogyan osztod be az idődet?

Mindent aköré rendezek, hogy körübelül mikor ér rá valaki, hogy vigyázzon Levire. Július közepéig heti kétszer jártam Power Platre is, erősíteni, ami most szeptemberig nincsen. A könnyű napjaimat nagyon szeretem, mert akkor egész nap Levivel vagyok, és nem is nagyon csinálunk semmit. Azokon a napokon megvárom, hogy párom haza érjen a munkából, és utána megyek ki futni. Ha Budapesten van edzésem, akkor nagyimékhoz viszem Levit. Azokon a napokon elhagyjuk a lakást kb reggel 9-kor, és délután 4-5 körül érünk haza. Olyankor intézem még a bevásárlást, mert a könnyű napokon nem igazán szeretek ilyenekkel foglalkozni. Amúgy sosincs elég idő, mert Levi mellett mondjuk képtelenség a lakást kitakarítani, mivel olyan a csöppségem, hogyha el kezd az ember mással foglalkozni, mondjuk mosogatni, akkor jön oda az ember lábához, és nyavalyog, hogy ne azt csináljam. Érdekes, mert ha az ember mellette ül, miközben ő valamivel el van, és csak ül mellette, akkor nem szól egy szót sem, de ahogy valamit csinálna az ember, panaszkodik. Szóval ha az edzést sikerült megoldanom, akkor nincs másra lehetőség, akkor csak Levi van, de élvezem. Nem is igazán lenne más nagyon fontos dolgom, de mondjuk egy egyszerű e-mailre való válasz adást is meg kell tervezni, hogy mikor lesz pici időm rá.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

7. Mi motivál abban, hogy ekkora erőt fektess a sportolásba? Mi hajt, mi a célod?

6 éves korom óta űzöm ezt a spotot, és ebben érzem magam jól. Egyelőre nem tudom magam elképzelni egy irodában. Szeretem amit csinálok, és amíg valamilyen szinten sikerül belőle megélnem, addig nem is gondolkodom más lehetőségekben. Persze tisztában vagyok vele, hogy van ennek az életstílusnak is egy lejárati dátuma. A legjobban az országos csúcs gondolata foglalkoztat. Mindenképpen szeretném elérni azt a szintet. De a legfontosabb, hogy imádok futni, és szeretek versenyezni. Azt hiszem ennél nagyobb motivációra nincs is szüksége az embernek, minthogy szereti azt amit csinál.

8. Hogyan maradsz nőies nő ennyi sport mellett?

Sosem voltam az a tipikus nőies nő. Szeretek kiöltözni, és szépnek érezni magam, de nem töltök órákat a tükör előtt, hogy a tökéletes sminket és hajat elkészítsem. Általában magamra kapok egy rövid gatyót, egy laza felsőt, és így érzem magam a legjobban. Nem a sport, ami miatt az embernek a nőiessége háttérbe szorulhat. Vagyis én nem gondolom, hogy a sport befolyásolná ezt. Minden nő, másképpen nő. Úgy gondolm, ez is egyén függő.

9. Milyen szerinted a nőideál ma 2016-ban? Milyen tancsokat adnál a mai fiatalokanak?

Fogalmam sincs milyen a nőideál manapság. De amit a média hangoztat az az, hogy mindenképpen vékonynak kell lenni, ha nem vagy az, akkor koplalj, hogy az legyél, mert másképpen nem vagy szép. Figyelj oda a hajadra, a sminkedre, és mindenképpen teljesen csupasz legyen az egész tested. Egy szőrszál se legyen rajtad. A mai fiataloknak csak annyit tanácsolnék, hogy ne vékonyak, hanem egészségesek akarjanak lenni.

10. Mik azok a legfontosabb tanácsok, amit egy nőnek az edzésekről, a sportról tudni kell?

1) A sporttop a legjobb barátunk.

2) A hajgumi elengedhetetlen kellék, ha hosszú a hajunk, extra mindig legyen nálunk.

3) Menstruáció alatt, nem feltétlenül lesz nehezebb az edzés. 

4) Sport mellett lehet szoptatni, főleg akkor ha a terhesség előtt is sportoltunk. 

5) Az elegendő folyadékbevitelre nagyon oda kell figyelni.

6) Fontos a Vas, Magnézium, és C-vitamin szedése. 

 

 Forrás: Tóth Viktor | További interjúk Zsófival és más atlétákkal: www.terepsport.hu 

 

Programjainkat folyamatosan nyomon követheted a naptárunkban!

Kérlek személyesen keress fel a Kérdések, válaszok gomb megnyomásával!

 

Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

TEREPSPORT RSS

Hírlevél - naprakészen

A hírlevél feliratkozással gyorsabban és naprakészebben kapsz tájékoztatást az eseményekről, hírekről, újdonságokról. Köszönjük!

Sportágak

XTERRA Tereptriatlon, terepduatlon


Spartan Race Akadályfutás, kalandtúra


Terepfutás Rövidtől az ultráig


Ironman Triatlon, duatlon, multisportok


Álatlános erőnléti edzések Erősítés, állóképesség, fittség


Országúti edzések Futás,kerékpár

Ajánlott tartalom

Salomon Sense Ride terepfutó c...
2017.dec..02 14:57 Salomon Sense Ride terepfutó cipő

Az elején leszögezem, hogy elfogult vagyok a Salomon Sense Ride terepfutó cipővel! A futással közel 40 éve vagyok kapcsolatban, igaz eleinte cs [ ... ]

Felszerelés tesztek, tapasztal...Részletek
EVOSoft évzáró party frissítő ...
2016.febr..02 09:00 Tóth Viktor személyi edző Evosoft tréning

2015 decemberében az EVOSOFT informatikai cég évzáró partyján tartottam egy rövid átmozgató tornát. Az egyik különlegesség az volt, hogy  [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Kaland és akadályversenyek - e...
2015.okt..12 06:46Kaland és akadályversenyek - edzés tanácsok, tippek

Az akadályfutás, kalandverseny és XTERRA tereptriatlon különlegessége talán abban rejlik, hogy nem lehet tökéletesen felkészülni rájuk. Mi [ ... ]

Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek
Sebességjavító edzés triatlon ...
2015.okt..13 11:15Sebességjavító edzés triatlon és Ironman versenyzőknek

Ennek az edzéstípusnak a lényege, hogy néhány gyors iramú részt kisebb darabokra osztunk, hogy a sebességnövelést kisebb lépésekben tegy [ ... ]

Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek

Naptár: edzések

18 - 18 Dec

Erősítő, fejlesztő "Running Warriors" edzés - tornaterem 2017 12 18 - 18:00 - 2017 12 18 - 19:00 Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pilisvörösvár, Hungary

20 - 20 Dec

Erősítő - akadályfutó "Running Warriors" edzés - szabatér 2017 12 20 - 18:15 - 2017 12 20 - 19:15 Solymár, PEMÜ Sportcsarnok, Solymár, Hungary

Ajánlatunk: közösségi és személyes edzések Részletek...
Toggle Bar