Talán furcsa lehet, hogy egy edzői oldalon a matematikai Nobel díjról, a Fields éremről írok. De mégsem az. A matematika egyszerre tudomány (de mégsem ugyanúgy, mint a többi), művészet (ezt nagyon kevesen gondolják így) és egy állóképességi, erőnléti sport. Mirzakhani matematikai díja kicsit olyan, mint amikor az első nő hivatalosan lefutotta a maratont. Ezért írok róla.
Azok a kulcsszavak, amelyet meghatározzák az életünk azon részét, ahol el akarunk valamit érni, akár nehézségeken keresztül is - a kitartás, az állhatatosság, az elfogadás, a rugalmasság, a türelem... és talán elsősorban a hit. Igen, a hit. Mert hinni kell abban, hogy egy olyan célt elérünk, amely a rajtvonalnál nagyon messzinek, gyakran elérhetetlennek tűnik. Hit nélkül nincsen elegendő erőnk ahhoz, hogy nap, mint nap gyakoroljunk, ismételjünk, a kudarcokból okulva továbblépjünk, elfogadjuk a hibáinkat és tanuljunk belőlük. Jó esetben mások hibáiból is tanulunk, nem kell mindent a saját bőrünkön megtapasztalni.
Kérdezhetitek, hogy most miről is írok? Az edzésről vagy a matematikáról? Természetesen mindkettőről. Egyformán és egyenrangúan.
Marzakhani (aki Iránban született és nőtt fel) ezt írja magáról:
Nem gondolom, hogy mindenkinek matematikusnak kellene lennie, de úgy vélem, hogy a legtöbb diák nem kapja meg az esélyt, hogy a matematikát megszeresse, megismerje. Én magam évekig gyenge voltam matekból az iskolában, egyszerűen nem érdekelt, nem foglalkoztam vele. Ma úgy látom, hogy a matematika megértése nélkül az élet sokkal színtelenebb és értelmetlenebb. Minél többet foglalkoztam a matematikával, annál több örömet adott.
A sporttal is sokan így vannak - vagy meg sem szeretik, vagy a versenysport kiöli belőlük a sport valódi megismerését, örömét és szeretetét. Ha az edzéseket már fiatal korban elkezdjük a teljesítménnyel mérni, akkor a sportból semmi más nem marad, mint egy robot, egy kényszer. Ami persze adhat dicsőséget, önbizalmat, és még számtalan dolgot, de igazi megélést és örömet csak keveset.
Marzakhani az irak-iráni háború után került a középiskolába, ahol eleinte nem volt jó matekos, de jó tanárral és jó közösséggel egy olyan oldalát látta meg a matematikának, amelyet előtt elképzelni sem bírt. Gyerekkorától írónak készült, a tudományokkal kapcsolatos első emlékei a bátyjának köszönhetőek, aki játékosan mesélt a matematika érdekes oldaláról.
Az edzéseken sem azzal kell kezdeni, hogy mekkora bajnok lesz valaki, ott is a mozgás szeretete, a mozdulatok és a test és az elme uralása, irányítása az elsődleges. Amikor ezt megtanulják a gyerekek, akkor lehet elkezdeni a komolyabb edzéseket. Ez egyénenként nagyon különböző lehet, de a tapasztalat szerint 10-12 éves kor előtt a gyerekek sokkal inkább szeretnek játszva tanulni, mint célokért küzdeni. És ez így is van jól! Ha elegendően erős alapot kapnak a világ megismerésében, megtapasztalásában, akkor utána sokkal magabiztosabbak lesznek önmagukban és társaikban. De ehhez idő kell, ezt nem lehet tablettában bevenni.
Marzakhani elmeséli, hogy akkor kezdett igazán fejlődni a matematikában, amikor az osztályában nem a tárgy megtanulása vált lényegessé, hanem egy probléma megoldása - nem számít, ha ezért időt és energiát kell áldozni. Nem az a fontos, hogy adott időre meglegyen egy adott anyag, amit fel lehet mérni és le lehet osztályozni - sokkal fontosabb, hogy egy valós matematikai probléma, a megoldásához vezető különböző ösvényeket bejárva a maga teljességében és tisztaságában álljon az ember előtt.
Az edzésen sem azt kell elsősorban szem előtt tartani, hogy mikor elérjük el az adott tempót, időt, távot. Az a fontos, hogy a sportoló mozgása, egészséges, az ember teljességében képes legyen a leghatékonyabban teljesíteni egy kihívást. Vannak objektív mérőszámok az igaz, de minden embernek a saját mércéje szerint kell fejlődni, javulni - akárcsak a matematikában, ahol különböző megoldások léteznek, lehet, hogy több is eljut a végeredményhez, de az biztos, hogy nem mindegyik egyformán szép és önmagában tökéletes.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a két téma hogyan függ össze? Hiszen a sport oldaláról azt írom, hogy mindenkinek a saját önmaga megoldását kell megkeresnie, nem egy objektív időhöz, teljesítményhez kell magát mérnie, a matematikában pedig pont egy (vagy kevés) jó megoldás van (itt a megoldás azt az utat jelenti, ahogyan eljutunk a végeredményhez).
Ehhez segítséget talán Marzukhani kutatási témája és a Field-díj adhat segítséget. A professzor asszony (Stanford University) a többdimenziós felületek geometriáját és dinamikáját vizsgálja: hogyan viselkednek különböző alakzatok az őket magába foglaló tér megváltozásakor. Többek között bebizonyította, hogy ilyen deformált térben nagyobb valószínűséggel lesz (marad) egy alakzat szabályos, mint válik szabálytalanná vagy fraktállá ("The Work of Maryam Mirzakhani").
Hétköznapian fogalmazva (ha nem is teljesen pontosan): A rend nagyobb valószínűséggel jelenik meg a világban, akkor is, ha nagymértékben eltorzítjuk.
Számomra a két példa egy idea két oldala: a matematikai oldal a tudomány, a logika, az ember által tudatosan teremtett világ egyre pontosabb és aprólékosabb megismerése, a tudomány útja, a sport oldal pedig az ember oldala, az ember feletti létező által teremtett saját önismereti, emberi útja.
A cél számomra közös - egy teljesebb, jobb ember és egy teljesebb, jobb világ kialakítása, létrehozása a jelenlegiből. Ehhez pedig sok kitartás, állhatatosság, elfogadás, rugalmasság, türelem és hit kell.
Végül egy Maryam Mirzakhani idézet:
A matematika teljes szépsége csak a kitartó és türelmes kutatónak mutatja meg magát.
...akárcsak a sport.
Forrás: theguardian.com | wikipedia.org | m.motherjones.com
Programjainkat folyamatosan nyomon követheted a naptárunkban!
Kérlek személyesen keress fel a Kérdések, válaszok gomb megnyomásával!
