2021 augusztusában egy olyan vállalkozásra készülök, amely mindenképpen mérföldkő lesz az életemben. Az Elite Challenge 5 nap, 120 óra folyamatos testi-lelki-szellemi terhelés, a legváltozatosabb, nehezített körülmények között. A “pokol hete” - gyakran így nevezik. És nem véletlenül.
Sportolóként, vegánként és emberként mit ad és mit követel tőlem egy ilyen kihívás?
Erről gyűjtöttem össze a gondolataimat, ahogyan két hónappal az Elite Challenge kezdete előtt látom a világot és ebben a vállalásomat. A formába öntésben Malomsoky Ildikó segített.
Az élet fájdalmait nem kérjük, nem akarjuk. Azzal töltjük a napjainkat, hogy ezeket elkerüljük. Nem akarod, hogy fájjon a tested, a lelked és nagyon nehéz lenne ésszerű magyarázatot adni arra, vajon miért lenne mégis fontos, hogy akard.
Pedig amikor kicsi vagy még nem riaszt a fájdalom. Fájdalmak árán tanulsz meg mozogni, járni, sokszor elesel, beütöd magad, elvágod magad, tele vagy kék, zöld foltokkal, de nem jut eszedbe, hogy emiatt inkább írj egy kérvényt a hatóságoknak, hogy egy kerekes székben szeretnéd tölteni a napjaidat, az életedet, hogy ne fájjon mozogni.
Úgy tűnik a változás fájdalommal jár. És nem csak a fizikai változás. Néha az is, ha valami múlni akar, néha az is, ha születőben van. Egy alkotás, legyen az egy diploma munka, egy ház megtervezése, vagy akár csak a mindennapok átgondolása, vagy egy konfliktus tisztázása a szerelmeddel, vagy a barátoddal.
Társadalmunk arra rendezkedett be, hogy elkerüljük a fájdalmat. Pedig ha nem vállalod a változást emiatt, akkor magáról az életről mondunk le. Az élet változás - tartja a mondás. Ezért vállalom azokat a nehézségeket és fájdalmakat önként, amik az Elite Chellenggel együtt járnak. Ismernem kell a fizikai test tűrőképességének határait, ha segíteni akarok nektek a saját határaitok átlépésében.
Ezért fogok majdnem egy teljes napot vízben tölteni, gyakran teljes menetfelszerelésben. Ezért fogok 150 km megtenni 5 nap alatt ugyanebben a felszerelésben, néha csak egyetlen órányi pihenéssel egy nap alatt. Ezért vállalom az ismeretlent, a bármit. Hogy Te tudd, hogy nincsenek határok. Hogy nem kell egész nap sörrel a kanapén ülve megélni olyan kalandokat, amiket másvalaki él át. Hogy valódi rajtvonalhoz állj, ne virtuálishoz.
45 éve sportolok folyamatosan, néha váltogatva a sportokat, de soha fel nem adva a mozgás örömét. 21 éve, amikor vegán lettem, azt jósolták, hogy majd elgyengülök, elpunnyadok, de ehelyett csak gyorsabb és erősebb lettem. És kevésbé öregszem, nincsenek civilizációs betegségeim. Terepedzőként 50 évesen is gyakran együtt futok az edzettjeimmel a hegyeken át, mert ez nem egy négyszázas pálya, aminek a szélén állva dirigálhatok, mert belátom a futószakaszt. Ha az első bokor eltakar téged előlem, akkor nem tudom, mit kell másképpen csinálnod, hogy egyre gyorsabb és ügyesebb legyél. De ehhez nagyon fontos, hogy a növényi táplálkozás miatt sokkal gyorsabban regenerálódok és kevésbé vagyok fáradt, mint egy mindenevő.
Lefogyasztottam 130 kilós férfiakat és nőket, segítettem Európa- vagy világbajnok versenyzőket. A cél elérése mindig ugyanolyan nehéz. Azt tapasztalom, hogy rendkívül megkönnyíti az együttműködést és a kitűzött célok elérését, ha ismerjük önmagunkat. Ha tudod, ki vagy és honnan jössz, mik a nehézségeid, milyen félelmeiddel kell megküzdened, mi okoz örömet, miben vagy kiben bízol, és hogy hogyan kell hogyan lehet elengedni a régi sérelmeket és fájdalmakat, traumákat. Néha azért nem vagyunk képesek elérni egy célt, mert valaki egyszer régen mondott nekünk valamit, amit kisgyermekként elhittünk, majd mélyen magunkba temettünk, hogy ne is lássuk. De a tudattalan működése kíméletlenül megmutatkozik, amikor újra és újra ugyanabban a csapdában érezzük magunkat.
Én is sok ilyen csapdával szembesültem és szembesülök mind a mai napig a sportolói és magánéletem során egyaránt. Nehéz egy edzőnek azt látni, hogy a társadalom nagy része nem hogy nem lesz egészségesebb, de egyre betegebb, egyre több allergiával küzd és egyre több gyógyszert szed. Edzőként mély meggyőződésem, hogy a szabadban sportolás és a tiszta a tudatos életmód, a problémák nagyobbik részét megoldja, sőt megelőzi, ha szánunk időt a lélekre is.
Aki futott már hegyen 5 kilométernél többet, az tudja, hogy ez felér egy meditációval, ahogy a madarak csicsergése ellazít, a fények átszűrődnek a leveleken át és a föld mélyen kilélegzi azt a megmagyarázhatatlanul finom illatot, amitől mindenki élni kezd. Mintha anyaként a tenyerén hordozna, hogy eszedbe juttassa, mennyire szerettél eljátszani egyetlen fűszállal vagy kaviccsal, hogy órákig nézted gyermekként a vízen játszó fényeket, vagy tűz táncoló lángnyelveit. Ez a Föld, amin végigfutunk ugyanaz, amelyiknek terményeit esszük, aminek egyre fogyatkozó kristálytiszta forrásait isszuk, és aminek virágai olyan varázslatra képesek, amit úgy hívunk: gyógynövényterápia.
Ha futás közben megcsíp valami, az út szélén biztosan ott virít egy virág, aminek a levele enyhülést hoz. De felsorolhatjuk az összes emberi betegséget, odakint orvosságot lelünk szinte bármire.
Fontos megismerned a testedet. Mikor mire vágyik. Mit kell enned edzés előtt vagy után, versenyek előtt. Mikor kell böjtölnöd, hogy erőt adjon, és mikor nem szabad, mert gyengítene. Tudnod kell, mi a különbség éhezés és böjt között. Tudnod kell mit szeret a tested és mi tesz jót neki és mi az, amitől pusztán csak függő vagy, de inkább árt, mint táplál.
Az önismeret segít abban is, hogy rágyere, miért csinálod az egészet. Mik a valódi céljaid.
Kiskorom óta csinálok fura dolgokat. Amikor esténként lefeküdtem, elalvás előtt megtornáztattam a szememet és ettől nagyon éles volt a látásom még 45 éves koromban is -- pedig informatikusként a munkám a számítógéphez láncolt több évtizeden keresztül. Mindig kerestem a kalandot, a nehézségekre mint lehetőségekre tekintettem. Imádtam magas helyekről leugrani, aminek az lett a vége, hogy elmentem ejtőernyőzni.
Kerestem a saját tűréshatáraimat. Most eljött a pillanat, amikor valóban kipróbálhatom, mik ezek a határok. 52 évesen vegánként olyan erőpróbára készülök, amit 8 év alatt a több ezer indulóból kevesebb, mint 150 ember teljesített sikerrel, a többiek nem bírták a testi, lelki próbatételeket: a nem alvást, a fájdalmat, a kimerültséget, a csapatmunkát, az önfeláldozást, a folyamatos változást, az ismeretlennel való konfrontációt. Még senki nem indult vegánként ennyi idősen. Az a célom, hogy bebizonyítsam, hogy a vegán életmód, a tudatosság és a hit abban, amit élek, gondolok, mondok és teszek olyan erővel bír, ami képes teljesíteni ezt a példátlanul nehéz kihívást.
Sok szempontból vannak ennél sokkal durvább erőpróbák is: már egy egyszerű válás is az lehet. De ha egy szeretett ember elvesztésére vagy egy 8 éves, jövő nélküli, éhbérért dolgoztatott gyerekmunkásra gondolunk, akkor végképp ezt kell mondanunk: nem ez a világ legnagyobb megmérettetése. A vállalkozók nagy része mégsem tudta végigcsinálni, sokkal nagyobb arányban adták fel az emberek, mint szinte bármilyen más erőfeszítés esetében. És ennek van oka…
A célom az, hogy Te, aki ezt olvasod, elgondolkodj mindezen, elgondolkodj az életeden, az életmódodon, hogy mi az, ami valóban fontos, és mi az, ami csak átmeneti, talmi kincs. Az én valódi kincsem: az egészségem és mindaz, amit ez lehetővé tesz számomra.
Egy ókori bölcs szerint a legnagyobb harcost is leteríti egy egyszerű fogfájás. Ám egy fogfájás is enyhülni látszik, ha a fájdalomnak értelmet adunk. Bármilyen szenvedéssel hasonló a helyzet. Én azért vállaltam mindezt, hogy ez sok embert ráébresszen, hogy a vegán nem egyenlő a gyengével. Ez a próba, ez az 5 nap, nem egy verseny, itt nem lesz győztes, legalábbis nem egyetlen győztes lesz, hiszen mindenki győztes, aki célbaér. És ez is alapvető igazsága az életnek - ha kellő figyelmet, időt és energiát fordítasz valamire, akkor abban célba fogsz érni, győztes leszel. Nem másokhoz képest, hanem önmagaddal szemben.
Közel 45 év versenyzés alatt, nagyon sokféle megmérettetésen voltam, de az a hét nagyon más lesz, mint bármelyik eddigi: úgy vélem, erre nem lehet csak fizikailag felkészülni. Sokat segít majd, hogy az évek folyamán speciális edzésmódszereket fejlesztettem ki a versenyzőimnek, a fiaimnak és magamnak is, a terepfutó, triatlon, akadályfutó, OCR versenyekhez. Évek óta kísérletezek olyan komplex gyakorlatokkal, amelyek a megszokottól eltérően fejlesztik a sportolók képességeit.
De ez egyedül nem megy. Nagyon sok segítséget kaptam a kineziológiától, különböző önismereti workshopoktól, masszázsterápiáktól és gyógyító beszélgetésekből. A Napfényes Gyógyközpont terapeutái szívükön viselve ezt a missziót, maguk is vegánként felajánlották a segítségüket a felkészülésben. A munkánk más szempontból is közös, hiszen sokuknak én vagyok az edzője.
Versenyzőként, sportszervezőként megtapasztaltam, hogy sokat segít, ha az embernek vannak támogatói, partnerei. Ez nemcsak anyagi segítség, hanem egyfajta közösségvállalás is, ami kölcsönösen válik gyümölcsözővé. De most a szponzorok keresése sem volt egyszerű. Egy ilyen speciális, nem túlságosan publikus, szűk réteget érintő célhoz nem kérhetek fel egy dohánygyárat, vagy egy multicéget szponzornak.
Olyan támogatóra vágytam, akiknek hasonlóak a céljai, a küldetése, akik olyan termékekkel foglalkoznak, amelyek védik a Földet, ahol élünk, akik úgy bánnak a munkatársakkal, ahogy a testvérek egymással, ahol a munkatársak életmódja is hasonló. Sajnos ez ma még nem jellemző, de mégis megtaláltam azokat, akiket kerestem: a Tiszta Energiák és a Biorganik. Tőlük kapok megfelelő táplálékot, felszerelést és támogatást, hogy véghez vihessem, amit elterveztem. Hiszem, hogy a név is jó ómen, és “tiszta energiákkal” teljesítem majd a próbát.
És most jöjjön egy kis ízelítő, hogy miről is van szó, mi is az "Elite Challenge" dióhéjban:
A 0. nap egy több órás felmérő. Aki itt nem felel meg, az nem is kezdheti el a 120 órás programot. Lesz részünk sok futásban, fizikai tesztekben, úszásban. Részben felszereléssel, részben anélkül. Egymás után több ismétléssel. Hiszen nem ugyanaz futni száraz ruhában, kipihenten, mint egy folyó átúszása után nedves ruhában, fáradtan.
Akik megfelelnek, azok közül összesorsolnak kicsi, pár fős csapatokat. Ez lesz a következő 120 órában a “család”, akikkel mindent együtt kell megcsinálni, egymást segítve, ha kell a hátunkon cipelve Nincsen kijelölt vezető, mindenkinek magának kell felismerni, hogy melyik helyzetben tudja vállalni a többiek vezetését, mikor és hogyan áll bele a szerepébe. A társak többsége képzett katona, rendőr, tűzoltó… és néhány sportoló. Tehát a vezetés kérdése nem egy egyszerű feladat.
Kiszámíthatatlan, hogy mikor lehet pihenni (átlag napi 2-3 óra), kiszámíthatatlan az étkezés (van amikor egy napig semmi vagy csak egy szelet kenyér), állandó fizikai és pszichés megterhelés. Két különleges és biztos pontja van a 120 órának: az egyik a “Vizek Napja”, amikor egy napon át vízben kell szinte minden feladatot elvégezni, illetve a záró próba, a “Nagy Séta”, amikor ismeretlen terepen kell tájékozódva 50 km-t gyalogolni közel 20 kg felszereléssel. Aki itt szintidőn belül beér, az mondhatja el magáról, hogy “sikeres teljesítő”.
Mindezt sárban, esőben, kánikulában… amit az Ég ad.
Természetesen a 120 óra alatt mindig van lehetőség feladni a megpróbáltatásokat. Egy harang kongatásával száll ki az ember, onnan kezdve ő csak megfigyelő. Pont úgy, ahogy a G.I. Jane c. filmben láthattátok.
Tudom, hogy ezek a próbák fizikai nehézségük miatt tűnnek fel, de sokkal nehezebb a lelki és szellemi része -- a legtöbben ezért adják fel, ezért nem bírják a fizikai megpróbáltatásokat.
Én hiszek és bízom abban, hogy a lelki és szellemi gyakorlatok, a böjtök, az önismereti munka, az önmagamon túlmutató célok segítenek abban, hogy sikerrel járjak. Bármi is lesz ez a siker fizikai szinten!
Tudtommal Magyarországon vegán még nem teljesítette az Elite Challenge öt napját. Hasonló külföldi próbákat sikerrel teljesítettek vegánok, de ők jóval fiatalabbak voltak. Én 52 évesen, több, mint 20 év vegán életmód után szeretném, ha ez is annak a bizonyítéka lenne a világ számára, hogy a fizikailag, lelkileg és szellemileg tisztább élet még az ilyen kiélezett esetekben is működőképes, sőt akár még jobb is, mint a hagyományos.
Nem tartom hiábavalónak azt, amit addig átélek, teljesítek, mert minden nap egy csoda, egy lehetőség, amelyre most sokkal tudatosabban figyelek, mint eddig bármikor. Mint ahogyan sokkal több lelki elmélyülést hozott az életembe ez a folyamat, mint eddig bármikor.
Azzal, hogy kiállok a világ elé (akár ezzel az írással is), tudatosan kockáztatom a bukást, a szégyent. De vállalom, mert úgy gondolom, hogy már nem tehetem meg, hogy csak magamért küzdök. Önmagamat felvállalva, de közösségben kell gondolkodnom, tennem -- másokért és önmagamért egyszerre. Számomra ez az egyik legnagyobb ajándéka ennek a lehetőségnek.
Mert az edzői hitvallásom így hangzik:
Én az vagyok, aki azt akarja, hogy gondolkodj. Az vagyok, aki azt akarja, hogy kézbe vedd az életedet, aki szerint bármire képes vagy, aki segít átjutni az életed nehéz pontjain. Aki nem hagyja, hogy meghátrálj, vagy feladd. Az vagyok, aki bátorít és biztat. Aki meghúzza a túlzások határait. Az vagyok, aki nem mondja meg mit akarj, de veled együtt akarja azt, amit elhatároztál. És ha kell, akkor alkalmanként helyetted is. Az vagyok, aki nem félt téged a fájdalomtól, mert vannak jó fájdalmak, de vigyáz arra, hogy a fájdalmakból ne sérülések legyenek. Az vagyok, aki veled örül, amikor úton vagy, amikor mérföldkövekhez érsz, és végül, amikor átszakítod a célszalagot. Én vagyok az EDZŐ.
