Összefoglalómat nem szánom nagy nyilvánosságnak. Korábban írtam olyan elemzéseket (a cikk végén belinkelem őket), amelyeknek vagy történelmi vagy sport vagy életmód vagy tudományos vonatkozásai voltak. Ez most szintiszta utópia lesz, a jelen (a megismerhető jelen) és a saját kutatásaim alapján.
Miért érdekel ez a téma?
Elsősorban azért mert Európában élek, Európában dolgozom és úgy gondolom, hogy az elmúlt 100 év egyik legjelentősebb eseményéről van szó, ami nemcsak a magyarságot, nemcsk Európát, hanem az egész emberiséget érinti.
Véget ért a hidegháború, a nagy hatalmak feszültsége. Látszólag. Évtizedekig fellángoltak a helyi háborúk, konfliktusok ezután is, de az izzó parázs most szökkent igazán lángba. Korea, Vietnam, Irak, Afganisztán, Csecsenföld... hatalmas események, de meg sem közelítik jelentőségben a mostani orosz-ukrán háborút. Mert ez már nem konfliktus, hanem háború, egyfajta világháború. Igen, elkezdődött.
A "helyi háborúk" nem véletlenül kapták ezt a nevet, hiába voltak hatalmasak akár: a nagyhatalmaktól távol, idegen közegben vívták őket, a magnépességet nem érintve. Kik ezek a nagyhatalmak? USA, Oroszország, Kína és az Európai Unió. És persze vannak, akik jönnek fel, de egyelőre még nincsenek ebben a szerepkörben: India, Irán, Törökország.
Kinél az igazság? Mi az igazság? Nem is feltétlenül lehet objektív választ adni, legalábbis emberi szemmel, logikával.
A tény azonban az, hogy Oroszország megtámadta, hadsereggel lerohanta Ukrajnát 2022 február 24-én.
Trump, Biden és az USA, a "clown ország"
Trump érdeke, hogy fennálljon egy erős orosz diktatúra, mert azzal a saját hatalmát erősítheti, az amerikai demokráciát korlátozhatja vele (ahogyan arra korábban volt példa). Még azt is megkockáztatnám, hogy Trump nem is bohóc, hanem egy clown, maga Joker, a "fehérarcú". És mint ilyen kiszámíthatatlan, váratlan és semmilyen szinten nem tud partner lenni. Senkivel. Az lepődik meg a legjobban, aki azt hiszi, hogy ő a kivétel.
USA kihátrál? Lehet. Talán jobb is, hogy az EU végre saját erőből, saját látbar tud állni. Közel egy éve arról írtam, hogy az EU számára ez egy függetlenedési lehetőség, hogy egy erős, önálló államközösségé váljon, az USA káros befolyása nélkül (nem mintha nem lenne "nem káros" hatása is, de az USA mindig is túl érdekközpontú volt ahhoz, hogy igazából jót tegyen).
Az USA egy nagy színjátszó, rengeteg álarccal. Mindig úgy cserélgeti az álarcokat, ahogyan az legjobban szolgálja az önös érdekeit. Általában bejön, néha azonban pofára esik ezekben a ledobott álarcokban.
A jelenlegi helyzetben két olyan ember verseng az elnöki posztért, akiknek - bár más okból - nem lenne szabad a hatalom, a vezetés közelében lenniük. Még akkor sem, ha valójában nem is ők hozzák a döntéseket. Trump kiszámíthatatlan és játéknak tekinti az egészet, ami az ő és "barátai" érdekeit szolgálja, Biden pedig egy olyan idős ember, aki tiszteletre méltő lehetne, ha nem tenné ki magát feleslegesen a mindennapos kudarcoknak, amelyet a stábjánek kell folyamatosan kezelnie. Ehelyett fontosabb dolgokkal foglalkozhatnának.
Az EU nagy lehetősége
Az EU feladhatja a harcot? Nem. És ez katagorikus nem. Ha feladja Ukrajna támogatását, akkor összedől, elenyészik, és legfeljebb kisebb államszövetségek jönnek létre, nagyjából visszahozva a régi "pólusos" Európát. Legfeljebb most nem kettő, hanem Kínával kiegészülve három hatalom érdekközösségében.
Ha megtartja erejét, áldozatot hoz Ukrajnáért, akkor viszont olyan erős és jelentős szereplővé válhat a világban, amelyre régóta vár egész Európa. Ami miatt az EU maga is létrejött.
Ami miatt a nemzetek képesek feladni az önállóságukat anélkül, hogy bábok lennének egy nagyhatalom kezében. Így is lesznek súrlódások, feszültségek, de értelmes és tudatos vezetéssel minden ilyen hibából előnyt lehet kovácsolni. Mind gazdaságilag, mind kultúrálisan, mind szociálisan. Az EU számára ez most egy nagy lehetőség arra, hogy megerősödve és összefogva valóban olyan erőt képviseljen, amelyről régóta beszélünk, de nem teszünk érte. De ez csak összefogással és áldozathozatallal lehetséges.
Ukrajna az ellenállás bölcsője
Akárhogyan is alakul a helyzet Ukrajnában, sok mindenre lesz hatással, ami nem egészen nyilvánvaló. Nyilvánvaló az európai helyzet, az emberek élete, a gazdaság, a kereskedelem, a politikai helyzet... hosszú a sor. Van pár olyan kérdés, ami nem tizstán következik a hétköznapi hírekből. MIre gondolok? Az ukrán hadviselés a kényszer hatása alatt drasztikusan más irányba fejlődik, mint az utóbbi évtizedek konfliktusai alapján várható lett volna. Régóta nem volt még olyan háború (mégha az oroszok ezt nem is merik így nevezni), ahol két szomszédos és erős, technikailag fejlett haderő frontálisan egymásnak feszült volna. Ahol nemcsak az egyik fél teszi kockára az értékeit, hanem mindkettő - a polgári lakosságot, a kultúrális értékeket, a nemzeti jövőt.
Annyiban hasonló sok más konfliktushoz, hogy az egyik fél látszólag sokkal erősebb, nagyobb létszámú, fejlettebb. Ezt nem is rejtette véka alá... majd hatalmasat esett orrát a sárba döngölte egy kisebb, gyengébb és felkészületlenebb haderő. És ez tart két véve. Hiába érvelnek azzal, hogy "de hát az egész világ támogatja az ukránokat", ez egyrészt messze nincsen így, nem egyöntetű a támogatottság, hiszen sokan az oroszokkal értenek egyet (az indokok nagyon különböznek), maguk a támogatások is sokkal "bénábbak", mint lehetnének - késnek, máshogyan érkeznek, a politikai játszmnák még ebben az esetben is előnyt élveznek.
Az ukránok emiatt kénytelenek új stratégiát, új hadviselést, új eszközöket kitalálni, hadbaveztni és menet közben alakítani ezeken.
A 2023 végi - szerintem - részben stratégia visszavonulás szerepe többrétű: erőgyűjtés, megtévesztés, az ellenfél kedvezőtlen helyzetbe hozása, "altatás". Az oroszok "végre" fel tudnak mutatni valamit, hosszú hónapok folyamatos kudarcai után látszat győzelmeket halmoznak fel. Az ukránok helyzete azonban nem könnyű, hiszen a hadianyag hiány és a támogatások elmaradása, késése valós próbléma. De mint írtam, új módszereket és új lehetőségeket kell megtanulniuk, kialakítaniuk. Ebben pedig jobbak, mint az ellenfél!
Márciusban az orosz elnökválasztás idején fordulat áll be a hadműveletekben: akár a távoli, akár a frontvonali akciókat nézzük, minden megváltozik. A fentiek fényében az ukrán stratégia elsődleges célja az kell legyen, hogy az orosz népet érjék el, el tudják mondani és meg tudják mutatni nekik, amit a saját médiájuk elhallgat előlük.
Ez nem egyszerű feladat, de az sem véletlen, hogy egyre több orosz egység harcol az ukránok oldalán. Egyre nagyobb aktivitással. Oroszoszág hatalmas, egy külső fegyveres erő nem győzheti le (legalábbis ahhoz nagyon nagy hatalmaknak kell összefogni, ami jelenleg kizárt), de a belső folyamatok szétvethetik a diktatúrát és új rendszert hozhatnak létre. Ez az orosz nép egyik nagy feladata! Ebben pedig a testvérnép, az ukránok tudnak segíteni.
(Az orosz hivatalos kommunikáció tele van ellentmondásokkal: a "testvérek és a mi népünk", a "soha nem létezett ország", a "létezett csak sokkal kisebb volt" és más hasonló kijelentések napi szinten bizonygatják, hogy az oroszoknak nagyon is sok közük van az ukránokhoz. A holodomor és az ukránok hosszas kizsákmányolása azonban világossá teszi azt, hogy az orosz történelem hogyan tekinti őket: olyan mostoha testvér, akit ki lehet zsákmányolni. Ismerős az ide vonatkozó népmese?)
...
Orosz birodalom, Putyin a stratéga.
Ellenzék, Elégedetlenség. Diktatúra. Putyin. Putyin a hideg, számító és céljait messzire előre tervező stratéga. Mint volt KGB tiszt, teljesen tudatosan építi fel a hatalom szerkezetét. Csak egy olyan jövőt vizionál (vagy akár delirál), ami már most sem működik, mert egyvalamivel nem tud számolni - ez pedig a haladás, a technikai-társadalmi változás, ami sokkal gyorsabb, mint ahogyan azt ő tanulta és ahogyan megélte több évtizeden keresztül.
Ha úgy nézzük, akkor egy "elavult diktátor". A kérdés az, hogy jön Oroszorszgában egy "Putyin 2.0" vayg teljesen új operációs rendszer lesz a birodalomban.
Változás jön, erre egyre több jel utal,mág akkor is, ha a birodalom gépezete egy ideig el tudja nyomni. De ez még Kínának sem sikerült hosszútávon, nekik is lazítani kellett a gyeplőn. És akárhogyan is nézzük Oroszország inkább Nyugat, mint Kelet. De inkább összeköti a kettőt.
Oroszország most is, mint régen, igazi birodalom - és az orosz nép megérdemelné végre, hogy nem rabszolga legyen a saját hazájában, saját birodalmában, hanem házigazda, a birodalom irányítója. Sok évszázados elnyomás és diktatúra után végre meg kellene érkezzen hozzájuk a szabadásg, az a lehetőség, hogy az orosz népben élő tehetség és tudás végra igazán virába borulhasson, gyümölcsöt hozhasson.
Oroszország szerepe a jövőben.
Nagyon komoly kultúrális, tudományos és történelmi potenciál összpontosul az orosz nép kezében. Ennek pedig hamarosan meg kell jelennie a világszinpadon, nem nyomhatják el politikusok. Az, hogy a megjelenés hogyan történik majd, hogyan lesz az orosz "coming out" még bizonytalan és homályos. Képesek lesznek-e békés forradalommal megvalósítani vagy újabb véres polgárháborúba torkollik a harc? Képesek lesznek végre népként egységesen haladni a jövő felé vagy széthullanak és marcangolják egymást véresszájú vezérek vezetésével?
Bízom abban, hogy az orosz néplélek képes lesz továbblépni a XX. század ódivatú gondolkodásán és egy új, hozzá jobban illő módon alakítani a világban betöltött szerepét.
...
Szláv korszak. Orosz emberek, Kultúra.
Európának be kell tudnia fogadnia Oroszországot, és Oroszországnak meg kell érnie arra, hogy egy individuálsi egység része legyen. Európa még nem áll készen erre, mert sok olyan hatás éri (külső és belső egyaránt), amely akádályozza ezt a folyamatot. Elsősorban önnállóan működő Európát kell létrehozni, amely minden szempontból stabil és független, majd ennek az új Európának kell kapcsolatot keresni az új Oroszországgal.
Az új Oroszország... talán még nehezebb feladat létrehozni, hiszen szinte hagyományok és példa nélküli a szabadság és az önállóság olyan mértékű megélése, amelyre szükség van ehhez a folyamathoz. Az orosz nép művészeti és tudományos szinten magasra jutott, a fejlődés folyamatos - de a társadalmi elnyomás olyan hatalmas, hogy még ezek sem tudnak igazán kibontakozni, nemhogy maga a szociális élet!
Vagy olyan uralkodók irányítottak az elmúlt 200 évben, akik a nyers hatalommal és erővel uralták a társadalmat vagy olyanok, akik a látszat jogok és törvények mögé bújva mindig "háborús vészhelyzet", a "gonosz ellenség", a "mindenki ellenünk van" zászlói mögé terelték az embereket. Hazug és önző módon!
Lenin forradalma sem volt kivétel, Sztálin maga idézte elő az Oroszországot (pontosabban Szovjetúniót) sújtó katasztrófát, a kommunista vezetők egészen Gorbacsovig használták ezta módszert a társadalmom rabigában tartására. Gorbacsov fordulópont volt, de őt is hamar eltávolították a háttérben munkálkodó ellenséges erők. Azóta ha kicsit "okosabban" is, de visszatért a kommunista rendszer. Putyin soha nem rejtette véka alá, hogy a régi nagy Szovjetnúnió képe lebeg a szeme előtt - noha ő is tisztában van azzal, hogy az a birodalom egy elnyomó és zsarnoki rendszer volt.
...
Írásaim a témában
Bahmut és a média - gondolatok az orosz-ukrán háborúról
Gondolatok a háborúról, a honvédelemről, az áldozatról
