Mik a jelei ennek az állapotnak?
- hosszabb szünet, kihagyás, tétlenség
- csökkent aktivitás
- szokatlan mozgásformák
- motiválatlanság
- céltalanság
- közösség, versenytársak hiánya, szociális űr
- megváltozott szokások, kényszeres tevékenységek
Ezt az állapotot a továbbiakban „mocsárlétnek” nevezzük.
Nem feltétlenül kell ezek közül mindegyiknek teljesülni ahhoz, hogy az ember egy kilátástalan, szürke, nyomasztó lelkiállapotba kerüljön, ahonnan kevesebbet lát és azt is homályosan. A fentiek hatása ráadásul egyénfüggő, valakinek mindig vannak céljai, de a közösség hiánya rettenetesen nyomasztja, van akinek a tétlenség nem probléma, mert közben a motivációja csak növekszik, ugyanakkor a kényszeresen kötelező dolgok összetörik a lelkét. Ha bármi miatt ilyen helyzetbe kerül valaki, akkor jó esetben alig várja, hogy változtathasson ezen az állapoton, elkezdje a munkát, amit abba kellett hagynia. Rosszabb az az eset, amikor még ebben a helyzetben is hiányzik az induló motiváció – de ebben az esetben is nagy segítséget jelentenek a társak, az edző támogatása pedig pont ilyenkor a legfontosabb.
A visszatérés a normál kerékvágásba sok veszélyt rejt magában, ezekre azonban fel lehet készülni, könnyen meg lehet előzni azokat a problémákat, amelyek ezekben a hetekben leselkednek a sportolóra. A legfontosabb erények ebben az időszakban (illetve máskor is, hiszen ezek azok a sportolói erények, amelyek minden edzésen, versenyen és hétköznap is jellemeznek egy olyan embert, aki nap nap után tesz valamit a fejlődéséért):
- tudatosság
- türelem
- állhatatosság
- kitartás
- önfegyelem
- tolerancia
- motiváció
Ma az emberek egyik legnagyobb erénye kellene legyen a tudatosság. Mit, mikor, hogyan és miért cselekszik – akár a sportról van szó, akár a hétköznapokról. A sportolóknál nem is kérdés, hogy a mindennapok is óriási jelentőséggel bírnak az edzések és a versenyek mellett, a legjobb edzéseket is tönkre lehet tenni egy-egy rosszul megválasztott „félrelépéssel”.
A visszatérés alapja, hogy legyen egy terv (bővebb, mint a klasszikus edzésterv, amely ennek a része), amely mentén az edzéseket végezzük, ebben legyenek meg a fokozatosságot biztosító emelkedő és csökkenő intenzitású szakaszok, a fejlesztő ciklusok. Ezek betartása biztosítja, hogy a legyengült szervezetet ne terheljük túl és ezzel a sérülésveszélyt elkerülve, a lehető leghatékonyabban közelítsük meg az eredeti edzettségi szintet.
A legkisebb sérülés is komolyabb visszahúzó erő, mint bármilyen lazára vett edzés. Tudatosan figyelve szervezetünk reakcióját az edzésre időben észrevehetjük, ha túlterheljük magunkat, illetve látjuk, ha még van lehetőségünk kicsit erősebben végezni a munkát.
Ehhez pedig türelem kell. Türelem, hogy ne kapkodjunk, amikor a tervezett programban észrevesszük (pontosabban tudatosan megfigyeljük) azokat a hatásokat, változásokat, amelyek akár lassíthatják is a fejlődésünket, az előrehaladásunkat. De ha azt is tudjuk, hogy a céljainkat gyakran a kis visszalépések által lehetővé tett nagy ugrásokkal érhetjük el, akkor nem kell aggódnunk ezeken a „lassító” tényezőkön, hiszen tudjuk, tudatosítjuk, hogy a „türelem rózsát terem”. Amely rózsa ebben az esetben akár egy győzelem, egy teljesítményjavulás vagy egy kitűzött cél elérése is lehet.
A célunkat előbb vagy utóbb minden esetben elérjük, ha állhatatosak vagyunk. A szó egyik eredeti jelentése is az, hogy következetesen vállaljuk a nehézségeket egy ügy, egy cél érdekében.
Az állóképességi sportok (pl. Ironman, terepfutás, maraton, akadályfutás, Spartan) művelői ezt rendszeresen átélik, de minden sportolónak megvan az esélye szembesülni önmagával, önmaga korlátaival.
Nehézségeket az edzésben, a mindennapokban, a kapcsolatokban, önmagunk határainak átlépésében. A „mocsárlétből” kiemelkedő lépő ember számtalan nehézséggel találkozik, ami el akarja téríteni a céljától, de az állhatatosság minden ilyen akadályon átsegíti.
Ezt az erényt edzés közben még erősíteni is lehet azzal, hogy a célunkat elképzeljük, vizualizáljuk, örömmel és jó érzéssel gondolunk arra, hogy elérjük.
A haladóbbak ezt már a hétköznapi életben is megtehetik, akár a buszon utazva, a dugóban ülve, a lépcsőn felfelé… Remélhetőleg mindenki lépcsőn jár, aki teheti és nem a liftet választja!
A lift választása ugyanis csökkenti a kitartásunkat – de nézhetjük úgy is, hogy a lépcső választása (azaz a nehezebb választása) fejleszti a jellemet, az akaratot, a kitartást, ezzel pedig a célunkhoz visz közelebb. A kérdés természetesen komplex, nem lehet mindig feketén-fehéren eldönteni, mindig ott kell lebegjen az első jó válasz minden kérdésre: „attól függ…”.
Az biztos, hogy ha a mindennapok biztonságában amikor csak tehetjük, a nehezebb utat választjuk, akkor a nehéz helyzetekben már gyakorlottan tudunk a kényszerpályákon végigmenni.
Gyakran ez az egyetlen ösvény sem jól látható, de mindig megtalálhatjuk, ha nem esünk pánikba, nem veszítjük el a fejünket. Az önfegyelem nemcsak a szélsőséges helyzetekben segít, hanem a hétköznapokban is. A jó hír az, hogy fejleszteni lehet és ennek egyik legjobb eszköze a sport, az edzés és ezek összefoglalója a jó edzésterv. Akinek már van hosszabb edzésmúltja, az biztosan megtapasztalta, hogy milyen erőt és energiát ad, amikor az ösztönösen kitörni készülő indulatokat, energiákat fegyelmezzük és úgy irányítjuk, hogy az segítsen, építsen minket. Minden ilyen eset erősíti és építi azokat az alapokat, amelyek megtartanak bennünket – legyen szó a célegyenes előtti utolsó méterekről, egy tárgyalás nehéz pillanatairól, vagy a párkapcsolat hullámvölgyeiről...
Amikor sportolunk, edzünk vagy készülünk valamire, előbb vagy utóbb korlátokba, határokba ütközünk. Ez a természet rendje: a változás, a mozgás egyszer csak meg kell, hogy álljon, mert a tér véges. Az ilyen esetekben pedig a tolerancia az, ami segít megoldani a problémát – akár magunk felé gyakoroljuk, akár mások felé. El kell tudnunk fogadni, hogy ha nem mindig nekünk van igazunk, ha nem mindig mi vagyunk a legjobbak, nem mindig a mi döntésünk a helyes. Másfelől pedig el kell tudnunk fogadni, hogy ha a másiknál van az igazság, a helyes döntés. Mindez folyamatos kitartó és tudatos munkát igényel.
Ennek a folyamatnak a segítői azok az állóképességi sportok, ahol van idő magunkba nézni, megtalálni a belső késztetéseket és akadályokat: hosszútávú futás, maraton, terepfutás, triatlon, Ironman, OCR, akadályfutás, Spartan, úszás, kerékpár, MTB, sífutás, vitorlázás, hosszútávú evezés...
Tisztán az edzések szempontjából a következőket érdemes szem előtt tartani a „mocsárlétből” való visszatéréshez:
- tudatosan tervezzük az edzésmunkát, akár egyénileg, akár edző segítségével
- rendszeresen írjuk, vezessük az edzéstervünket
- tartsunk fokozatosságot a terhelésben, maradjunk a határainkon belül egészen addig,ameddig meg nem alapozzuk az erőt és állóképességet
- türelmesen edzünk, több bemelegítéssel és nyújtással, core edzéssel, mint korábban (jó ha ezek a mindennapok részei is, de ebben az esetben különösen fontos rájuk figyelni)
- figyeljük tudatosan önmagunkat és ezek alapján könnyebbre vagy nehezebbre állítsuk az edzéseket (ezt az edző is megteszi ebben az esetben, ha jók a visszajelzéseink)
- legyünk állhatatosak a mindennapi rutinban: kitartás az edzésmunkában, a felmerülő nehézségek rugalmas kezelésében, a hibák, tévedések vállalásában és javításában
- legyünk toleránsak az emberekkel és a környezetünkkel szemben, hiszen nem biztos, hogy mindenki megérti, miért fontos az edzés, a sport, a felkészülés
Edzéseinket, munkánkat gyakran kell újratervezni, hiszen csak a “változás maga változatlan”. Ez legyen az edzésprogramunk egyik alapelve!
Ez látszólag ellentmondás a kitartó és minden nehézség ellenére is az edzést elvégző sportolóval szemben, de valójában ha a tudatos önmagunkra figyelést is alapelvvé tesszük, akkor egy dinamikusan változó és a lehető leghatékonyabb terhelést biztosító edzésmunkát alapozunk meg.
Forrás: Tóth Viktor | Megjelent: Sportime Magazin 2020 / 3 | Image by rodrigobittencurt from Pixabay
