Coach Snoop, a második esély és azok az emberek, akik másnap is visszajönnek: hogyan lesz a figyelemből, a kitartásból és a személyes áldozatból valódi változás?
Az emberiség megjavítására szinte mindenkinek van használható ötlete. Többnyire kávé mellett születik, nagyjából három perc alatt elkészül, és feltűnően kevés személyes teendő következik belőle. Személyes áldozatvállalás még kevesebb. Szigor kellene. Jobb nevelés. Több fegyelem. Kevesebb engedékenység. Valakinek végre tennie kellene valamit. Aztán kezdődik a kedvenc sorozat és a világ megjavítását holnapra halasztjuk, mert ma még be is kell vásárolni.
De akkor mégis hogyan...?
A minap olvastam egy nagyon tanulságos és meglepően kevésbé ismert történetet, amely ezeket a gondolatokat szülte.
Ehhez képest egy edző munkája meglehetősen hálátlanul konkrét. Valaki megérkezik hozzá azzal a testtel, azzal a figyelemmel, azzal a családi háttérrel és azokkal a félelmekkel, amelyek éppen rendelkezésére állnak. Ebből kell kiindulni. A képzeletbeli mintatanítványból könnyű volna bajnokot nevelni, csak sajnos még soha nem jelent meg edzésen. A valódi gyerek viszont késik, visszabeszél, elrontja, összeveszik, és időnként úgy néz ránk, mintha személyesen mi találtuk volna fel a szenvedést, amivel közvetlenül a kellemes bemelegítés után megkínozzuk.
Itt Snoop Dogg edzőként lép be a képbe. Micsoda? A híres rapper, mint edző? Igen, bármilyen meglepő a története, messze túlnyúlik az jól ismert zenei karrieren.
A 2005-ben létrehozott Snoop Youth Football League a Los Angeles környéki fiataloknak nyitott utat az amerikaifutballhoz; a 2018-as Coach Snoop dokumentumsorozat (trailer a cikk végén) ennek a munkának egy részét mutatja meg. A sport közösséget, feladatot és a pályán túli célokhoz is kapaszkodót kínál. A liga történetéhez később a fogyatékossággal élő résztvevőket fogadó Special Stars program is hozzátartozott. Ezek a kezdeményezések már önmagukban tágabb kérdést tesznek fel annál, hogy ki tud messzebbre dobni egy labdát: kinek készítünk helyet a csapatban?
Forrás: NFL – Snoop utánpótlásprogramjai; Netflix – Coach Snoop. A sorozat adatlapja.
Nem szükséges hibátlan példaképpé csiszolnunk senkit ahhoz, hogy sokat tanuljunk ebből. Az emberi hitelességhez a saját ellentmondásaival való munka is hozzátartozik. Aki ismeri a kerülőutakat, néha olyan nyelven tud beszélni az útkeresővel, amelyet a hibátlanul vasalt erkölcsön felnőtt ember soha nem tanul meg. Ettől persze még minden mondatért, minden indulatért és minden edzői döntésért felelni kell.
A közelség lehetőség a kapcsolatra; önmagában nem felmentés.
Számomra Coach Snoop történetének legfontosabb kérdése az, hogy mi történik a figyelemfelkeltés után. A hírnév odahívhatja a gyereket. Egy jó beszéd felrázhatja. Az első közös edzés meg is lelkesítheti. De mi tartja ott hónapokkal késöbb egy veszekedés, egy vereség vagy egy újabb otthoni baj után? Itt kezdődik az a munka, amelynek már nincsen különösebben látványos előzetese: emberek, időpontok, felszerelések, újrakezdett beszélgetések, megoldandó hétköznapok. Egy tartós programhoz pénz és szervezés kell, a bizalomhoz pedig ismételten megtartott ígéretek.
Az edző ilyenkor a saját viselkedésével adja fel a leckét. Ha azt mondja, számíthatsz rám, annak kedden délután és két hónap múlva is igaznak kell lennie.
A szeretetnek a kevéssé reklámozott tulajdonsága: állóképességet igényel
Egyetlen megható délutánhoz elegendő lehet a lelkesedés. Hónapokon át odafigyelni valakire már egészen más erőfeszítés. El kell viselni, hogy nem a mi ütemtervünk szerint változik. Hogy a tegnapi előrelépést ma visszacsúszás követi. Hogy a segítséget eleinte gyanakodva fogadják, mert korábban minden ajándék mellé érkezett valami kellemetlenség, fájdalom is. Aki sok feltételes elfogadást ismert, annak idő kell, amíg elhiszi: most nem csak addig érdekes, amíg jól teljesít.
Ebből edzőként nagyon is érthető feladat következik. Olyan követelményeket kell állítani, amelyekbe bele lehet nőni. Olyan hibajavítást adni, amelyből kiderül a következő lépés. Olyan közösséget szervezni, amelyben valakinek a jelenléte érték, a viselkedése pedig megbeszélhető és számonkérhető. A kettő együtt fontos.
Ha minden hiba után az egész embert ítéljük el, alig marad helye a tanulásnak. Ha minden hibát következmény nélkül hagyunk, a többiek biztonságát és a saját szavunk hitelét veszítjük el.
Rudolf Steiner egy 1908. március 12-i előadásában így fogalmazott: „csak a belátás által megvilágított szeretet javíthat az emberi viszonyokon”.
Ez saját magyar fordítás az archívumban olvasható angol szövegből. A mondatban a belátás legalább olyan fontos, mint a szeretet: meg kell ismernünk, kinek mire van szüksége, és mi lesz annak a következménye, amit jó szándékkal teszünk. Rudolf Steiner: Occupation and Earnings, GA 56, 33. bekezdés.
A jó szándék ugyanis kiváló kiindulás, de térképnek kissé pontatlan. Megeshet, hogy mi lelkesítő beszédet viszünk oda, ahol egy buszbérlet hiányzik. Önbizalmat követelünk attól, akinek előbb nyugodt hely kellene a tanuláshoz. Pontosságról beszélünk valakinek, aki reggel még a kisebb testvérét öltöztette. Ezek elképzelt, hétköznapi helyzetek, de jól mutatják a kérdést: értjük-e a másik életét annyira, hogy a segítségünk használható legyen benne?
És itt érdemes pontosan megfogalmazni a gondolatokat: a szegénység nem jellemhiba; az iskolázatlanság nem az értelem hiánya; az erőszak pedig olyan cselekvés, amelyért felelősséget kell vállalni. Nem söpörhetjük ezt a három különböző dolgot egyetlen „megjavítandó emberek” feliratú zsákba. Aki nélkülöz, annak hozzáférésre és lehetőségekre lehet szüksége. Aki nem tanulhatott, annak tanulási alkalomra és türelmes segítségre. Aki bánt másokat, annak azonnali határokra is, és olyan útra, amelyen megtanulhat másként cselekedni. Mindegyiküknek jár az emberi méltóság. A feladataink azonban különböznek.
A XIX. századi Torinóban Don Bosco szegény, sokszor otthontalan fiatalok között dolgozott. Nevelési gondolkodásának három tartóoszlopa az értelem, a vallás és a szeretetteljes odafordulás volt; az 1877-ben megfogalmazott megelőző rendszerben a nevelő jelenléte és a bajok elébe menő segítség kapott központi szerepet. A vallási keret az ő munkájának lényegéhez tartozott, ezt nem érdemes utólag kivonni belőle.
A belőle felénk érkező kérdés azonban világnézettől függetlenül is világos: mennyi figyelmet adunk valakinek még azelőtt, hogy látványos bajt okozna?
Don Bosco megelőző nevelési rendszere.
Egy rosszul viselkedő gyerek könnyen kap közönséget. A csendben küszködő jóval ritkábban.
A megelőzéshez ezért sajátos figyelem kell: észrevenni az eltűnést, a visszahúzódást, az ismétlődő kudarcot is. Egy közösség erkölcsi állapotáról sokat elárul, hogy kit keresnek meg, amikor nem jön el. A legjobb játékos hiánya feltűnik az eredményjelzőn. A legbizonytalanabbé sokszor csak annak, aki valóban számon tartja az embereket.
Néhány évtizeddel később, 1889-ben Jane Addams és Ellen Gates Starr Chicagóban megalapították a Hull House-t. A szegény ipari városrész lakóinak, köztük bevándorlóknak oktatást, gyermekellátást, munkához kapcsolódó segítséget és kulturális lehetőségeket kínáltak. A kezdeményezésben dolgozó nők a környék életének részévé váltak. Addams a közvetlen segítség mellett a munkakörülmények és a közintézmények megváltoztatásáért is dolgozott. National Women’s History Museum: Jane Addams.
Az ő történetükből talán a tanulás kölcsönössége a legfontosabb. Aki tanítani érkezik, annak is meg kell tanulnia valamit: a másik életét. Különben könnyen összetéveszti a saját szokásait az egyetemes emberi fejlettséggel. Egy bevándorló lehet kezdő a helyi nyelvben, miközben egy szakma mestere. Egy iskolából kimaradt ember lehet rendkívül leleményes, miközben egy hivatalos nyomtatvány előtt tehetetlennek érzi magát. A segítség akkor ad erőt, ha a meglévő képességeket is észreveszi. Senki sem szeretne élete végéig valaki más jócselekedetének mellékszereplője maradni.
Addams példája arra is megtanít, hogy a személyes törődésnek társadalmi következményei vannak. Ha minden héten ugyanazon a helyen esnek el az emberek, be kell kötözni a sebeket, de a gödröt is be kell temetni. Noha valószínűleg továbbra is szükség lesz kötszerre. A két munka elfér egymás mellett.
Magyarországon Sztehlo Gábor és Gaudiopolis története ad ehhez különösen erős alátámasztást. A gyermekmentésből kinövő, 1945 és 1950 között működő budapesti gyerekköztársaságban háborút és üldöztetést átélt gyerekek kaptak lehetőséget közösségi életre, önkormányzatra, véleménynyilvánításra és vitára. A kezdeményezés a háborús sebekkel és az előítéletekkel is foglalkozott, miközben a demokrácia személyes tapasztalatát kínálta. A történeti feldolgozás: The Children’s Republic of Gaudiopolis.
Ennek a pedagógiai jelentősége messze túlér egy intézmény falain. Aki kiszolgáltatottságot ismert meg, annak különleges tapasztalat lehet, hogy a véleménye számít. Hogy a szabályokról lehet beszélni. Hogy nézeteltérés után is együtt maradhatunk.
Ezt minden edző, tanár, szülő és közösségszervező átviheti a saját munkájába: adhat valódi, az életkorhoz és a helyzethez illő felelősséget. Rábízhat valamit arra is, akit addig folyton csak ellenőriztek. A bizalomhoz persze keret kell, de a keretben legyen mozgástér. Különben önállóság helyett legfeljebb engedélykérést tanítunk.
Az erőszakból való kilépés kérdése Los Angelesbe vezet vissza. Greg Boyle jezsuita pap 1988-ban kezdődő kezdeményezéséből nőtt ki a Homeboy Industries, amely korábbi bandatagok és börtönből szabadulók számára kínál munkához vezető képzést, támogatást és közösséget. A programhoz oktatás, mentális egészséget segítő szolgáltatások, függőséggel kapcsolatos segítség és tetoválás-eltávolítás is tartozik. Saját beszámolójuk külön hangsúlyozza, hogy a változás kerülőkkel járhat, és éveket vehet igénybe. Homeboy Industries: történet és működés.
Ez már a tevékeny szeretet, szinte műszakbeosztása és szakmai háttere is van. Valódi megélhetés és segítség teszi elképzelhetővé azt az életet, amelyről egy erkölcsi felszólítás önmagában legfeljebb beszélni tudna. Ha azt kérjük valakitől, hogy hagyja maga mögött korábbi közegét, értenünk kell, mit veszít vele: kapcsolatokat, szerepet, valahová tartozást, esetenként jövedelmet. A változásnak lesz költsége számára. Ezt nem lehet elintézni azzal, hogy "tessék erősnek lenni".
Az erőszakos ember szelídebbé válásának talán az a legmélyebb értelme, hogy egyre több helyzetben képes választani a saját indulata helyett. Ki tud lépni egy veszekedésből. Segítséget tud kérni. Képes elviselni egy nemet, és jóvátenni valamit abból, amit elrontott.
Ez kívülről kevésbé látványos, mint egy győztes összecsapás, belülről viszont hatalmas munka lehet. Egy el nem csattant ütésnek nincs dobogója. Attól még lehet egy ember addigi legnagyobb teljesítménye.
Hamvas Béla a Kiengesztelődésben írja: „Az emberrel ki kell engesztelődni.” A gondolat szövegkörnyezete ugyanakkor határozott ellenállást követel az életet romboló erőkkel szemben. Ezt a kettős követelményt érdemes közel engednünk magunkhoz: az ember számára fenntartott nyitottságot és a rombolás megállításának kötelességét. Hamvas Béla: Kiengesztelődés.
A bántalmazott emberek védelme ezért a szeretetteljes közösség elsőrendű feladata. Az elkövető jövőjébe vetett hit nem fizettethető meg azzal, akit ma veszélyeztet. Lehet távolságot tartani, segítséget hívni, kizárni valakit egy adott helyzetből, és közben nyitva hagyni számára a felelős változás útját. Az áldozattól pedig nem követelhetjük, hogy a mi szép emberképünk kedvéért kibéküljön vagy újra bizalmat adjon. A bizalomnak saját ideje és feltételei vannak.
Az evangéliumi mondat is munkát nevez meg: „Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.” A Károli-fordítás szava, az igyekezők, edzőként különösen közel áll hozzám. Van benne fáradság, szándék, újabb próbálkozás, a kudarc utáni újrakezdés. A béke így feladatként is megjelenik: valamit tennünk kell érte, a saját hangunkkal, a döntéseinkkel, azzal, ahogyan a ránk bízott erővel bánunk. Máté 5,9.
Lukács evangéliumában az irgalmas samaritánus története még a költségeket is megmutatja. Az úton talált sebesült ellátása időt, eszközöket, szállítást és pénzt igényel; a segítő gondoskodik a folytatásról is. A történetben az irgalomnak egészen gyakorlati rendje van: észrevenni, odamenni, ellátni, biztonságba juttatni, vállalni valamit a holnapból. Az ember szinte látja, ahogy a szép erkölcsi elv mellett bizony előkerül az erszény - ezt a részt a világmegváltó beszélgetésekből meglepően gyakran kifelejtjük. Lukács 10,30–37.
A személyes áldozat tehát valóban része ennek a munkának. Elmarad egy kényelmes este. Pénz kerül felszerelésre, utazásra, tanulásra. Figyelem jut valakinek akkor is, amikor nekünk is nehéz napunk volt.
Néha a legnagyobb áldozat mégis az önérzetünket éri: el kell fogadnunk, hogy a másik nem lesz pontosan olyan, amilyennek megálmodtuk. Saját célja lesz. Más úton indul el. Talán ritkán mond köszönetet. A segítség ettől még elvégezhette a dolgát.
A segítő ideje és ereje ugyanakkor véges. Aki mindent egyedül akar elbírni, előbb-utóbb a saját kimerültségét is ráteszi a többiek vállára.
Közösséget építeni ezért a szeretet gyakorlati része: társakat keresni, feladatot átadni, szakembert bevonni, pihenni. Egy gyermek vagy egy nehéz helyzetből induló felnőtt számára sokat jelenthet egyetlen megbízható ember. Még nagyobb biztonság, ha több ilyen ember és működő intézmény veszi körül.
Ezekből a történetekből nem következik, hogy mindenkit meg tudunk változtatni. Egy dokumentumsorozat és néhány élettörténet nem bizonyít egyetemes módszert, és nem mutatja meg az összes kudarcot. A másik ember szabadsága valóság: visszautasíthatja a segítséget, dönthet rosszul, eltűnhet. A kitartás értékét sem az méri, hogy végtelenül ugyanazt csináljuk-e. Néha új megközelítésre, más segítőre vagy határozottabb keretre van szükség.
Mégis van közös tanulság. Mindegyik példában olyan életfeltételek és kapcsolatok épülnek, amelyekben a változás egyáltalán megkezdődhet. Van hol találkozni, van mit gyakorolni, van kitől kérdezni, van út visszafelé egy kudarc után, és van valamilyen elképzelhető jövő. A szokások így kapnak új környezetet, a szemlélet pedig új tapasztalatokat. Az ember megtapasztalhatja, hogy képes tanulni, számít a munkája, és a többieknek szükségük van rá.
Számomra (aki sohasem szerettem ezt a zenei stílust, ezt az életformát) az Coach Snoop legfontosabb, sporton túli üzenete: egy labda köré szervezett közösség lehet az első hely, ahol valaki egy új történetet kezd el mesélni önmagáról, elkezdi másként látni önmagát és a világot. Először csak annyit, hogy egy csapat tagja. Később azt, hogy lehet rá számítani. Aztán már ő veszi észre a pálya szélén álló új gyereket, aki segítségre szorul.
Hamvas ugyanabban az esszében ezt írja: „A valóság viszont a létért való gondoskodás. Ez a normális.” Ebben a rövid mondatban ott van egy egészen másfajta emberi verseny lehetősége, a gondoskodás ideája: mire használjuk az erőnket, miután megszereztük? Hamvas Béla: Kiengesztelődés.
Edzőként, tanárként, szülőként vagy egyszerűen szomszédként nem kell megvárnunk, amíg elég bölcsek leszünk az egész világ megjavításához. Észrevehetünk egy embert, megkérdezhetjük, mire van szüksége. Vállalhatunk valamit, amit valóban meg tudunk tartani. Aztán napi szinten gyakorolhatjuk azokat a néha nehéz, hétköznapi mozdulatokat, amelyből a bizalom lassan felépül.
És másnap, harmadnap is visszajövünk, újrakezdjük...
