COVID és a dohányzás - gondolatok az egészségről

COVID és a dohányzás - gondolatok az egészségről

frissítve

A COVID oltás be nem adása vagy beadása óriási indulatokat gerjeszt. Ezen kicsit elgondolkoztam és nem tudtam nem észrevenni sok párhuzamot és ellentmondást a dohányzással és annak az állami és társadalmi megítélésével, kezelésével.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a közel egy éves COVID-19 járványra megoldást találhatunk, kaphatunk. Az oltások segítségével. Ez eddig szép és jó, de... mert ilyenkor mindig van "de".

Az oltás hivatott megvédeni a társadalom egészségét, az emberek életét. Ez rendben is van! Ugyanakkor az oltások nagyon sok kérdést felvetnek azóta, amióta léteznek. Sokra még ma sincsen egyértelmű tudományos válasz, sokra csak a statisztika ad megfelelő(?) bizonyítást. Ráadásul a COVID-19 helyzete sem teljesen egyértelmű, hiszen mind a betegség megismerésére, mind az oltás kifejlesztésére alig egy év állt rendelkezésre - a hivatalos források szerint.

Miért fogalmazom ezt így? Mert a tudomány, a számok, a statisztika, az egészség, a társadalom sokkal bonyolultabb rendszert alkotnak, mintsem egy-két hivatalos bejelentéssel el lehetne intézni. Pedig az lenne a jó, ha minden egyértelműen és világosan megragadható lenne. De nincsen így. Erről szól ez az írás.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Az oltás társadalmilag kötelező (lényegében), hiszen az állami és társadalmi nyomás is megbélyegzi azt, aki nem oltat, mert "veszélyezteti" a többi embert. Az állam támogatja az oltást. Nincsen bizonyíték a hatásosságra, a mellékhatásokra - ami van, az is kevesebb, mint egy éves tapasztalat. Messze nem tudományos igényű (a szó klasszikus tudományos értelmében). A vírus fertőzőképessége, a hatásmechanizmusa és a szövődményei is sok szempontból ismeretlenek. Sok  az ellentmondó statisztika, a pánikkeltés, az értelmetlen vádaskodás és érvelés a járvány mellett és ellen.

Egyszóval a helyzet súlyos, de messze nem annyira, mint nagyon sok más betegség esetében. A legrosszabb statisztikák is messze az átlagos betegségek halálozási arányai alatt vannak. [1]

De nem is ez az elsődleges problémám, hanem a dohányzás és a COVID társadalmi megítélésének és kezelésének ellentmondásai.

Mert lássuk a dohányzást a fentiek tükrében:

Évtizedek  óta ismert, hogy a dohányzás nagyon káros a dohányzókra és azokra is, akik akár csak a kifújt füstöt lélegzik be. Gyerekekre különösen veszélyes, komoly szövődményei lehetnek. A 2000 előtt készült filmekben szinte nem lehet főhőst cigaretta nélkül látni. A pozitív hős "mindig" dohányzik.

A dohányzás miatt évente sokkal több ember hal meg, mint a COVID-ban. A dohányzás károsságát a dobozokra tett halálfejjel is elismerik. A dohányzást korlátozzák, de nem tiltják.

Ebből a szempontból hasonlóan kezelik, mint azokat, akik nem lesznek beoltva. Ám dohányosok csak akkor vannak korlátozva bármiben is, amikor éppen dohányoznak, ha a dohányzás miatt megbetegszenek, semmilyen korlátozás vagy szigorítás nem éri őket. ugyanúgy támogatja őket az állam, ha  egyértelműen a dohányzás miatt lettek betegek.

Nem fizetnek többet sem a biztosításért, sem az ellátásért. 

Egyértelműen a dohányzás számlájára írható betegségek, amelyek esetében a megbetegedés aránya a dohányosok esetében sokszorosa a nemdohányzókéhoz képest: tüdő, száj, gége, nyelőcső rák, légzőszervi betegségek, koraszülés, vetélés, magzati halálozás, csökkent nemzőképesség, agyvérzés, szívinfarktus, érelmeszesedés, asztma... és ezek csak a legismertebbek.[2]

A kórházakban, kezeléseken nincsen külön kategória azért, mert valaki dohányosként beteg. Minden tudatosan egészségromboló dohányosnak a közösség (a nemdohányosok és azok is, akiket veszélyeztetnek) fizeti a gyógykezelésüket. Ugyanez vonatkozik a drogosokra is. Az alkoholistákra is.

A dohányosok mégis társadalmilag elfogadottak, tisztelik a szabad döntésüket, legfeljebb kellemetlennek tartják a füstöt, a szagot és ezért minimálisan korlátozzák őket.

Rövid összefoglaló

Dohányzás

  • mindent tudunk róla: nagyon komoly egészségkárosító hatása van, gyakran halálos.
  • korlátozás: csak az éppen dohányzó embert korlátozza, a dohányzás miatt beteget nem.
  • terjedés: trendi (filmek, sztárok), haverok, szociológiai-közösségi-társadalmi hatások.
  • megelőzés és felvilágosítás: nem hatékony, nem átgondolt. HIszen ebben az esetben drasztikusan csökkenne a dohányosok száma. A hivatalos KSH adatok szerint 2009 és 2019 között az aktív dohányosok száma férfiak esetében 4%-kal, nők esetében 0.3%-kal csökkent.
  • "pozitív" gazdasági hatás: minél több ember dohányzik.
  • maga a megbetegítő dohányzás államilag elismert és ellenőrzött (hatalmas bevételt és adót betöltve az államkasszába a "Nemzeti Dohányboltok"  hálózatával).

A cikk folytatódik a hirdetés után...

COVID

  • keveset tudunk róla: nagyon komoly egészségkárosító hatása van, kérdéses, hogy milyen arányban halálos.
  • korlátozás: mindenkit korlátoz, függetlenül attól, hogy milyen állapotban van.
  • terjedés: tömeg, <1,5m távolság, nem megfelelő higiénia, legyengült immunrendszer.
  • megelőzés és felvilágosítás: az igazán hatásos megelőzés (egészség, erős immunrendszer, sport, pihenés...) nem igazán "trendi", nem igazán támogatott - elsősorban a gyógyszerek, tabletták kapnak teret.
  • "pozitív" gazdasági hatás: minél több ember oltatja be magát.


...ezeket is tudjuk...

A COVID a tüdőt támadja elsősorban. Ismert, köztudott és bizonyított.

A dohányzás a tüdőt gyengíti, betegíti meg elsősorban. Ismert, köztudott és bizonyított.

Világjárványról beszélünk, óriási korlátozásokat vezetünk be a vírus terjedése ellen.

A dohányzás helyzete mégis pontosan ugyanolyan, mint korábban.

Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalos közleménye [3]

A COVID-19 fertőzés és a dohányzás, mint betegségbefolyásoló tényező kapcsolatát vizsgáló, jelenleg rendelkezésre álló tanulmányok többsége úgy találta, hogy a dohányzók körében magasabb a COVID-19 okozta súlyos betegségek, köztük az intenzív osztályos kezelést szükségessé tevő életveszélyes állapotok előfordulása.

A dohányosoknál súlyosabb a COVID-19 betegség lefolyása, nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki szövődmények

A ’Foundation against Cancer’ és egy kínai a ’Chinese Medical Journal’ szakfolyóiratban publikált vizsgálatok alapján annak az esélye, hogy egy COVID-19 okozta megbetegedés súlyosbodik, és szélsőséges esetben halálhoz vezet, 14-szer nagyobb volt azoknál, akik dohányoznak vagy korábban dohányoztak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy azoknál, akik dohányoztak, 14%-kal nagyobb a kockázata a tüdőgyulladás kialakulásának. [4]

[1] A Stanford Egyetem kutatása a COVID-19 terjedéséről és a fertőzöttségről

A laboratóriumi tesztek (23800 ember adatai) alapján a COVID-19 50-80-szor nagyobb számban van jelen, mint az eddig gondoltuk - csak nincsenek tünetek, nincsen semmi komolyabb jele a fertőzésnek.

"A vizsgálat idején Santa Clara megyében 1094 megerősített Covid-19-es eset fordult elő, amelyből 50 végződött halállal. Az antitestekkel rendelkező résztvevők aránya alapján azonban a tanulmány becslése szerint valószínű, hogy április elejére 48 000 és 81 000 ember fertőződött meg Santa Clara megyében."

(A halálos áldozatok olyan emberek, akik szervezetében kimutatták a vírust - nem pedig egyértelműen az okozta a halált.)

"A Egyesült Államok koronavírusos halálozási aránya 4,1% volt a tanulmány pénteki megjelenésekor, a Stanford kutatói szerint az eredmények azonban csupán 0,12% és 0,2% közötti halálozási arányt mutatnak."

 "A tanulmány mögött álló kutatók azt mondták, hogy addig senki ne ugorjon hibás következtetésekre és nem hozzon elhamarkodott politikai döntést, amíg további kutatásokat nem végeznek."

Forrás: https://www.medrxiv.org

A számokról és statisztikákról...

Ez a probléma szinte minden területét érinti az életünknek, ezért is gondolom, hogy fontos mindenkinek tisztábban látnia, hogyan is történik a hírek szerkesztése a számokból.

Az idézett oldal az USA COVID-19 hivatalos statisztikáját (a "Betegség és járvány megelőzési központ" és a "Nemzeti egészségstatisztikai központ") mutatja 2020 augusztus 26-án (január 2 óta).

Ezek hivatalos, tudományos és széles körű kutatással megalapozott számok, amelyek a hírek forrásai is egyben (jó esetben). Kiemelnék pár olyan részt, amelyet a hivatalos oldal is jónak lát leírni, akár többször is!

"For 6% of the deaths, COVID-19 was the only cause mentioned. For deaths with conditions or causes in addition to COVID-19, on average, there were 2.6 additional conditions or causes per death."

- azaz a COVID-19 az esetek 6%-van volt valóban egyedül felelős, a többi esetben átlagosan 2.6 egyéb betegséggel "osztozott" a halál okaként.

"COVID-19 deaths are identified using a new ICD–10 code. When COVID-19 is reported as a cause of death – or when it is listed as a “probable” or “presumed” cause — the death is coded as U07.1. This can include cases with or without laboratory confirmation."

- azaz a "feltételezett" és a "valószínű" eseteket is beszámolják, függetlenül attól, hogy van-e laboratóriumi bizonyíték.

"Other reporting systems use different definitions or methods for counting deaths."

- azaz különböző rendszerek más-más alapokon nyugvó statisztikákat, számokat közölnek, így lehet, hogy ami az egyikben kerek, az a másikban szögletes.

"Death counts should not be compared across states. Some states report deaths on a daily basis, while other states report deaths weekly or monthly."

- azaz még az USA államai között is különbségek vannak, nemhogy nemzetközi szinten országok között!

Egyéb érdekességek:- a férfiaknál 45, a nőknél 55 év az a ahtár, ahol drasztikusan megnő a halálozási valószínűség- egyértelműen az idősebbek a veszélyeztettebbek- az áprilisi főhullám megdobta az országos statisztikát- az életkor növekedésével az 1-2%-ról 10% fölé nő az adott korúak össz halálozási számában a COVID-19-cel társított halálokok száma (de mint fent láttuk ez főleg "valószínű", "feltételezett" és csak kis részben bizonyított).

Forrás: www.cdc.go

[2] Dohányzással kapcsolatos további információk

Magyar Nemzeti Szívlalapítvány: www.mnsza.hu

Nemzeti Népegészségügyi Központ: www.egeszseg.hu

[3] https://koronavirus.gov.hu

[4] Coronavirus: smokers face higher risk of severe infection (brusselstimes.com), How smoking, vaping and drug use might increase risks from Covid-19 (edition.cnn.com)

Ajánlott tartalom

Elite Challenge 2021 - 120 óra...
2021.szept..09 14:48 Elite Challenge 2021

Elite Challenge - leginkább kemény és kegyetlen katonai kiképzésnek látszik egy külső szemlélő számára. Ez részben igaz is. Hogy miért t [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Vállalásom és erőpróbám a „pok...
2021.jún..22 07:38 Tóth Viktor Elite Challenge felkészülés

2021 augusztusában egy olyan vállalkozásra készülök, amely mindenképpen mérföldkő lesz az életemben. Az Elite Challenge 5 nap, 120 óra fol [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Amikor az Ironman megszületett...
2023.febr..18 15:35 Az Ironman születése 1978

1978. február 18-án új esemény született. Születésnapi köszöntő és visszatekintés a számok segítségével. Negyvennégy éve szervezté [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Az örökös hős Rick Hoyt emléké...
2023.máj..24 12:03 A Team Hoyt szobra a Boston Maraton startjának közelében - Hopkinton, Massachusetts

„A Hoyt család mély szomorúsággal jelenti be, hogy ma reggel szeretett testvérünk és nagybácsink, Rick Hoyt 61 éves korában elhunyt l [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Free Joomla templates by Ltheme

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)