fbpx

Tervezett közös versenyek 2022

  1. május: Nagyamros Trail, Extreme Trail, kalandtúra
  2. június: Fighter's Run, edzőtábor
  3. július: terepgyerek táborok, 
  4. ... triatlon, terepfélmaraton, terepfutás, OCR, Spartan, MTB
toth viktor spartan 480

Életmód vagy verseny

Segítek, hogy a lehető legjobban érd el céljaidat!

 

Életmód vagy verseny

Segítek, hogy a lehető legjobban érd el céljaidat!

 

Nincs más hátra - túra, mászó és katonai hátizsákok összehasonlítása

frissítve

A hátizsák az egyik legfontosabb és legszélesebb körben használt túra, outdoor felszerelés, hiszen bárhova mész, ahol fontos, hogy mindkét kezed szabad maradjon, akkor az egyik “kézenfekvő” megoldás a hátizsák. Nemcsak az emberi anatómia emeli ki a többi lehetséges megoldás közül, hanem az emberi szokások, viselkedés és a természettel való viszony is.

Előre mozgunk, a szemünk elől van, a karunk mozgástartománya is elsősorban a testünk előtti térben jelenik meg. Előre tudunk hajolni, a hátrahajlás eleve korlátozott a gerincoszlop felépítése miatt. És még lehetne sorolni…

Ha már hátizsák, akkor nem mindegy, hogy milyen a felépítése, az elosztása, a lehetőségei. Ahogyan az sem mindegy, hogyan hordod, hogyan pakolod meg, hogyan használod. Cikksorozatunkban ezekről a kérdésekről írunk.

Első cikkünk a hátizsákok típusait veszi sorra, hasonlítja össze, bár a lehetőségek száma hatalmas, mégis megpróbáljuk azokat az alapelveket szem előtt tartani, amely minden túrázónak, a terepen járó embernek fontos. Az egyik szűkítés az, hogy a gyalogos közlekedésre koncentrálunk, a kerékpáros, evezés, motoros,... kérdéseket nem tárgyaljuk.

Szerencsére ma már fantasztikusan színes az outdoor felszerelések palettája, akár funkcionalitásban, akár méretben, akár színben, vagy akár az extrákat tekintve. Ez nem feltétlenül jó hír, hiszen nem könnyű a hatalmas választékban megtalálni a számunkra megfelelőt. 

Az első kérdés, amelyet a vásárlás előtt tisztáznod kell magadban az az, hogy “mire és hogyan szeretnéd használni a zsákodat”! 

  • Főleg gyaloglásra vagy vegyes utazásra? 
  • Könnyű terepen, a lakott területekhez közel vagy távol a vadonban?
  • Van rá igény és lehetőség, hogy a legkönnyebb felszerelést vigyed magaddal vagy más okból, de nehezebb alapsúllyal indulsz?
  • Rendszeresen akarsz-e nehezített terepen haladni? Hegymászás, kalandtúra, bozótmívesség…
  • Mennyi időre tervezed a zsákodat, a felhasználás figyelembevételével?

Amikor ezeket a kérdéseket átgondoltad – nem feltétlenül kell végleges döntésre jutni, de jó, ha megismerjük a saját igényeidet –, akkor kezdhetsz körülnézni.

Általános alapelvek a többnapos túrákhoz használt zsákok esetén

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Írásunkban a többnapos gyalogtúrát vesszük alapnak, annak többféle aspektusa szerint: könnyű, magashegyi, bozótmíves, vándortábor, hosszútávú… A különleges eseteket nem vizsgáljuk, így sem az expedíciós, sem a vadászat, sem a többnapos airsoft tevékenység, sem az UL (ultralight) nem szerepel a listánkon. Ez utóbbiról több szakavatott emberrel készítettünk cikksorozatot, amely itt olvasható.

Alapelvek, amelyek keretei között vizsgáltuk a zsákokat:

  • többnapos túrára a feleszerelés hordozása
  • különböző időjárási helyzetben való viselkedés
  • teherbírás, kezelhetőség
  • komfort, kényelem, használhatóság
  • tartósság, ellenállóképesség
  • javíthatóság

A hátizsákok bemutatása

Túrazsákok: elsősorban a hosszútávú gyaloglásra tervezték őket, a kényelem elsődleges szempont. Viszonylag fix felszerelés listát feltételeznek az ilyen zsákot használóktól.

  • könnyű
  • kényelmes
  • normál körülmények között jól használható
  • széles árkategóriában lehet választani
  • sérülékeny (vékony, könnyű anyagok)
  • nehezen bővíthető
  • speciális körülmények között szűk a felhasználás mozgástere

 

Mászó zsákok: hosszú időtartamú túrákhoz tervezték őket, de nem a távolságban, hanem a függőleges emelkedésben és a mászófelszerelés szállításában kiemelkedőek a tulajdonságaik. A kényelem nem elsődleges, hiszen jó esetben keveset van az ember hátán, de jól kezelhetőek, praktikusak.

  • könnyű
  • bizonyos helyzetekben nagyon kényelmes
  • strapabíró
  • drága, mert speciális
  • a mászáson kivül másra nehezebben használható

 

Katonai/taktikai zsákok: hosszútávra és nehéz felszerelés szállításához tervezték őket. Elsődleges a megbízhatóság, a nagyfokú ellenálló képesség, a könnyű bővíthetőség.

  • erős, strapabíró
  • kényelmes, hiszen nehéz terhekhez tervezték
  • széleskörűen bővíthető
  • széles árkategóriában lehet választani
  • a használt homik is tökéletesen működnek (legfeljebb kopottak a színek)
  • nehéz
  • nem túl nagy a színválaszték
  • hétköznapi használathoz nem mindig alkalmas

Figyelem: az elemzésünk alapján nem feltétlenül “katonai zsák” az, amelyik annak látszik! Sok gyártó azért, hogy olcsó, katonainak látszó zsákokat adhasson el, gyenge anyagokat és gyenge kivitelezést használ, ezektől a zsákoktól messze nem lehet elvárni azokat az előnyöket, amelyekről ez az írás szól! (Ez nyilván igaz a többi zsákra is, de ott a “divatfaktor” másképpen érvényesül.)

 

A leggyakoribb szempontok szerinti összehasonlítás 

Méret

A leggyakoribb igényeket kielégítik az 50-60 liter körüli belső térrel rendelkező zsákok. Ennél kisebb űrtartalomhoz már komolyabb szakértelem és nagyon jól összeválogatott felszerelés szükséges, de mindezek függenek a túra körülményeitől is (vízvételi lehetőség, élelem beszerzés, extrém időjárás, nehezített terep / mászás).

Gyakran találkozhatunk olyan kifejezéssel, hogy “1-, 2-, 3 napos zsák” (“3-day pack”). Ezek a méretet jelentő kifejezések segítenek beazonosítani a zsák tervezett felhasználását. A “3 napos” méret gyakorlatilag elég az ennél több napos túra esetén is, kivéve, ha sokkal több holmit kell magunkkal vinni. Ez már az “expedíciós” kategória, 80-90 liter felett. Erre nagyon ritkán van igazán szükség.

A kereskedelemben kapható zsákok többsége 45-75 liter közötti űrtartalommal rendelkezik. Egyes esetekben alapfelszerelés a nagyobb mértékű bővítési lehetőség (pl. 45 és 90 liter között), de a kisebb mértékű állítást szinte minden zsák tudja, az oldalukon elhelyezett hevederek segítségével.

Anyagok

Hatalmas a különbség, hiszen az egyik oldalon a súly minimalizálása a legfőbb szempont (minél könnyebb, annál kevesebbet kell cipelni), a másik oldalon a tartósság és strapabírás (az erős anyag ugyanakkor vastag és nehéz).

A túrazsákokat jellemzően 20-50D, a mászó zsákokat 150-300D, a katonai zsákokat 500-1000D anyagokból készítik (a “D” a “denier=szálerősség” jele). Minél nagyobb a “D” szám, annál erősebb és egyben nehezebb is az anyag. A kopásállóságra is utal a jelzés, a vastagabb szálak erősebbek, strapabíróbbak. A “Cordura” márkanév külön figyelmet kap az anyagok esetében, mert olyan technológiát képvisel a cég, amely a legszélsőségesebb körülmények között is számtalanszor bizonyított.

Az 500D anyagból készült zsákok már nagyon komoly terhelést kibírnak, de az igazán extrém helyzetekre 700D feletti anyagokat használják. A modernebb zsákok esetében egyre gyakrabban előfordul, hogy dupla vagy tripla rétegben viszik fel az alacsonyabb D értékű szövetet egy hordozó felületre, ezzel növelve az erősséget és csökkentve a súlyt.

A könnyű anyagok között is komoly különbségeket találhatunk, mert a ripstop szövés nagymértékben megnöveli az anyag tartósságát, ellenállóképességet. Érdemes ilyet keresni.

Állíthatóság

A legtöbb ilyen méretű zsák már a hát magasságához állítható, ugyanaz a zsák alacsonyabb és magasabb emberek számára is optimálisan használható. Az állítási lehetőségek néhány kivételtől eltekintve két nagy csoportra oszthatóak: 

  • a hát merevítésére szolgáló fémsíneken csúsztatva a vállpánt hámját. Ezzel a megoldással a legtöbb esetben menetközben is állítható a hátmagasság, egészen finom beállítást is lehetővé téve (súlytól, tereptől, ruházattól függően).
  • a háton létraszerűen levart pántokon átfűzve a vállpánt hámját. Egyszerűbb, könnyebben javítható, könnyebb megoldás, de menetközben nem állítható.

Mindkettő típus jól használható, erős, tartós, minden zsáktípusnál megtalálhatóak. A mászózsákok esetében ritkább az állítási lehetőség. A katonai zsákoknál pedig gyakran a strapabírás jegyében az állítás nehézkésebb, de robosztusabb.

A vállpántok minden esetben útközben is lazíthatóak, szoríthatóak, így a terep, a magasság, a súly és a ruházat kiegyenlítése minden zsáknál lehetséges.

Elrendezés

A túrazsákok tervezésekor nagyobbrészt kötött felszerelés listával dolgoznak, ezért az egyedi igények néha nehezen valósíthatóak meg. A katonai zsákoknál pont az ellenkezője igaz, ott nagymértékben számít a modularitás, a könnyű állíthatóság, cserélhetőség.

A mászózsákokat speciális feladatra tervezték, az ő esetükben is viszonylag kevés a rugalmasság.

Alapvetően van 1-3 nagy rekesz, ahova a méretesebb holmikat lehet eltenni. Leggyakoribb a kettőbe osztott zsák, ahol az alsó részt külön meg lehet közelíteni, anélkül, hogy a felső holmikat ki kellene venni a zsákból.

Persze ez sem egyértelműen jó, hiszen, ha valaki helytelenül pakolja össze a holmiját, akkor ezek az előnyök könnyen hátránnyá válhatnak.

Erről egy másik cikkben írunk részletesebben. Egyre több katonai zsáknál, és a jobban kidolgozott túrazsákoknál is megjelenik az első nyitású hozzáférés lehetősége, amely nagymértékben megkönnyíti a rendezést, pakolást. Mászózsákoknál ez a megoldás értelemszerűen ritka.

A kisebb oldalzsebek és a hátizsák tetején lévő nagyobb zseb még szintén jellemző, de már nagyobbak a különbségek, a méreteket és az elrendezést illetően. A katonai zsákok ebben a kérdésben több előnnyel is rendelkeznek, hiszen azok tervezésénél egyik elsődleges szempont a gyors és biztonságos hozzáférés, így a kisebb holmiknak külön rendező zsebek, rekeszek vannak elrejtve a zsákok belsejében vagy a zsebekben. Másrészt a MOLLE (“Modular Lightweight Load-Carrying Equipment”) rendszer miatt a külső felfüggesztés nagymértékben cserélhető, változtatható, attól függően kinek mik az igényei. Akár alkalmanként változó módon. Ezzel egy 50 literes zsák könnyen és rendezetten alakítható akár 90 literes zsákká anélkül, hogy a stabilitása, hordozhatósága, kezelhetősége változna.

Szintén jellemző minden típusra a külső felfüggesztési lehetőség pántokkal, hevederekkel – jellemzően a matrac, a túrabot, a sátor kerül ide kívülre. De ide lehet tüzifát, nyugágyat és más tábori kellékeket is elhelyezni.

Csatok, pántok

Szerencsére ma már minden magára valamit is adó cég minőségi csatokat, hevedereket, pántokat és cipzárakat használ. Itt a súly-terhelhetőség kérdésén kivül nem nagyon van, amit elemezni kell. Ha egy csat és a hozzá tartozó heveder nem csúszik könnyen, ugyanakkor nem tart erősen, akkor ellenőrizni kell a gyártót, a terméket. Minden esetben a könnyű kezelhetőség és a tartósság alapvető követelmény.

Szín

A túra- és mászózsákok színesek és a legtöbb esetben inkább a láthatóságot helyezik előtérbe, mindenféle színkombinációban, a katonai zsákok sokkal kisebb színpalettát használnak, egyedül a terepmintázat (“camo”) sokszínű (bár egy mintában általában nem használnak 6 színnél többet, jellemző a 3-4 színű rejtőminta).

Súly

Ez sok esetben vita tárgya, hiszen akik az “ultralight” túrázás hívei, azoknak szinte elképzelhetetlen, hogy egy 50 literes zsák magában 2 kg (vagy több) legyen. Általában az 1 kg alatti zsákokat részesítik előnyben. Aki pedig a tartósságot helyezi előtérbe, mert olyan módon járja az erdőt, ami a zsákot sokkal jobban igénybe veszi, annak elfogadhatatlan, hogy a zsák anyaga szinte átlátszó legyen a súly minimalizálása miatt.

Ettől függetlenül a nem ultralight zsákok alig könnyebbek, mint a katonai zsákok. A mászózsákok valahol a kettő között vannak. Egy 60 literes komoly és erős túrazsák 1,5-2,2 kg, ugyanebben a méretben a katonai zsákok 2,2-3 kg körüliek. Persze nagy különbségek lehetnek itt is, egy méretes, de könnyű túrazsák azonban nem adja olcsón magát…

Én ebben a kérdésben azt az elvet követem, hogy a zsák legyen erős és akár emiatt nehezebb is, de a felszerelés, amit beleteszünk, az legyen minél könnyebb. És persze csomagoljunk okosan.

Erről a kérdésről itt olvashattok részletesebben.

Bővíthetőség

A cikk folytatódik a hirdetés után...

A külső felfüggesztésen kivül a túra- és mászózsákok nem nagyon bővíthetőek, a a MOLLE rendszerrel szerelt katonai zsákok viszont maximális mértékben. Mivel ezeknek a zsákoknak az anyaga erősebb, ezért a külső felfüggesztés sem deformálja el őket, nehezebbé téve a hordozást.

Terhelhetőség

Meglepő módon a túrazsákok között is találhatunk nagymértékben terhelhetőeket, de jellemzően azért más a kialakításuk, mint a katonai zsákoknak. A mászó zsákokat inkább a könnyű súlyra és gyors mozgásra tervezték, az ultralight zsákok esetében fel sem merül, hogy nehéz felszerelés hordozására használjuk őket. Egy túrazsák kényelmes akkor is, ha kevés holmit teszünk bele és akkor is, ha sokat, de túlterhelni a legtöbbet nem szabad, mert sem az anyaguk, sem a kivitelezésük nem bírja ezt. A katonai zsákok ezzel szemben nem túl kényelmesek félig üresen, de simán túl lehet őket terhelni, bírják a gyűrődést megőrizve, sőt fokozva a kényelmességüket.

Strapabírás

Az anyagok és a kivitelezés alapján dől el, hogy melyik zsák mennyit bír. Akármelyik kategóriából. Erős anyagú, erős varrású zsákok többet bírnak. De ezek nehezebbek is. Lehetne erről statisztikákat mutatni, de általánosságban igaz az, hogy a könnyű túrazsákok kevesebbet bírnak, a nehezebbek többet. A katonai zsákok általában nehezebbek és többet bírnak, de köztük is található vékonyabb, könnyebb. A mászózsákok általában erősebbek és strapabíróak, de ez a felhasználási területük miatt érthető.

Vízállóság

Anyagtól fűggően minden ilyen zsák legalább mérsékelten vízálló. A legtöbb esetben a zsák aljában (vagy más részében) található külön esővédő huzat, amely nagymértékben növeli a nedvességgel szembeni ellenállóképességet. Az erősebb anyagok nem feltétlenül bírják jobban az esőt, ezért egy 700D anyagú zsák lehet kevésbé vízálló, mint egy 20D-s, amely kapott vízálló réteget.

Azok a zsákok, amelyek extrémebb körülmények közé készülnek, külön megerősített esővédelmet kapnak, de ezt külön feltüntetik. A tesztben szereplő TNF zsák ilyen, annak a legtöbb része (gyakorlatilag a fő rekesze és a felső nagy zsebe) extra erősítést kapott.

Ha egy anyag a "DWR" („Durable Water Repellent“ = "tartós vízlepergető") jelzést kapja, akkor viztaszító, ráadásul olyan réteggel érik ezt el, amely késöbb frissíthető, pótolható. A leggyakrabban a vízálló és légáteresztő anyagoknál használják mint például a Gore-Tex, Dermizax, BlocVent, de a sátrak belső, légáteresztő anyagainál is megjelenik.

Javíthatóság

A jól tervezett és kivitelezett felszerelés könnyebben is javítható. Gyakran ez jelenik meg egy drágább termék árában - ugyanis ehhez egy kicsit többet kell tervezni, jobban kell kivitelezni. Hosszú távon azonban megéri, hogy az eltört csatot, a szétszakadt anyagot könnyen, akár pillanatok alatt lehet javítani, cserélni. Szélsőséges körülmények közé készülve ez fontos szempont. És persze tudni kell azt is, hogy milyen javítófelszerelést pakoljunk a zsákba.

Extrák

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Esővédő huzat - ez ma már szinte minden zsák alapfelszerelése, hasznos és praktikus kiegészítő. Esőben ár az elején érdemes feltenni, utólag már nem segít. A katonai zsákoknál gyakran azért nem alapfelszerelés, bár a helyet kialakítják neki, mert a terepminta szerint lehet többfélét kapni hozzá és a felhasználóra bízzák, hogy az ízlése vagy a körülmények miatt melyiket választja. A legprofibb zsákokhoz olyan esőhuzatot adnak, amely egyik oldalán álcázómintás, a másik oldalán rikító színű.

Gyorskioldó - ez elsősorban a katonai zsákokra jellemző, én csak egy-két prémium kategóriás túrazsákon láttam. Ez teszi lehetővé, hogy zsák hordhevedereiből análkül tudjál kibújni, hogy a karodon kivül mást meg kelljen mozdítani. Harctéren ez alapvető tulajdonság, de egy szűk sziklaszorosban, vagy egy meredek falon mászva is lehet életmentő.

Ivózsák - olyan alapfelszerelés, amely hosszabb túrákon kihagyhatatlan. Ez persze nem előírás, de én több, mint 30 éve lelkes híve vagyok, mert praktikus és szinte “életmentő”. Erről itt olvashattok többetitt olvashattok többet. A mai hátizsákok nagy része tartalmazza az ivózsák elhelyezéséhez szükséges rekeszt, kivezető nyílást és rögzítési pontokat. A katonai zsákok többféleképpen is biztosítják ennek a lehetőségét.

Levehető felső fedél - mostanában kezd elterjedni, főleg a nagyobb űrméretű zsákoknál, hogy a felső fedél levehető és deréktáskaként vagy kishátizsákként hordható. Hasznos, de nem elsődleges funkció.

Javaslatok, ötletek

Ameddig magamban túráztam vagy valaki vezette a túrát, nagyszerűen elvoltam a túrazsákokkal, hiszen amit vittem, azt magamnak vittem, tudtam mi hol van. Nagyszerű túrákat tettem meg így, akár főleg gyalog, akár autóstoppal és gyalog, akár a hagyományos módon részben közlekedési eszközökkel, részben gyalog. 

Amióta túrákat vezetek, azóta sokkal inkább megfelelőek számomra katonai zsákok, hiszen sokkal több extra felszerelést kell vinnem, ráadásul túráktól, résztvevőktől függően többféle elrendezésben elpakolva (más egy gyerektáboros többnapos túra és más egy felnőtteknek szervezett kalandtúra). Túravezetőként ráadásul gyakran vannak olyan helyzetek, amikor nem tudok magamra figyelni, csak le kell dobnom a zsákot, hogy segítsek megoldani egy problémát. Így ezeknek a zsákoknak a plusz súlyban jelentkező hátrányát bőven ellensúlyozza az, hogy jobban hozzáférek mindenhez és nem kell aggódnom, hogy megsérül a felszerelésem. 

A fentiek alapján nagyon új dolgot nem tudok mondani, de remélem sikerült kicsit szélesíteni az ismereteiteket és ezzel megkönnyíteni a következő hátizsák beszerzést, a “pro és kontra” szempontok tisztázásával. 

  • általános használatra a hagyományos zsákok teljesen megfelelnek
  • aki szeretne rugalmasabb és többféleképpen használható felszerelést, az figyeljen a zsebekre, a rögzítési lehetőségekre
  • aki nehezebb, kiszámíthatatlanabb terepre merészkedik, az figyeljen az anyagokra, a kialakításra és a javíthatóságra
  • speciális feladatokhoz, nemcsak mázsáshoz, hanem gyorstúrázáshoz (“speedhiking”) jól hasznlhatóak a mászózsákok
  • bozótjáráshoz, nehéz körülmények közé, vagy egyszerűen a tartósság miatt a katonai zsákok vagy az azok paramétereivel bíró túrazsákok a megfelelőek (vannak olyan túrafelszerelést gyártó cégek, amelyek lényegében katonai elvárásoknak megfelelő túrazsákokat is gyártanak - a fotókon több ilyen cég terméke is szerepel)

Köszönet a barátaimnak, túratársaimnak, hogy segítettek a cikk elkészültében!

A terep legyen veletek!

A TESZTBEN SZEREPLŐ HÁTIZSÁKOK

The North Face Primero 60

Lafuma Extreme 42

Treksport 55

Head Deacon 50

Wisport Crafter 55 (teszt)

Lowe Alpine Sting 55+20 (teszt)

Direct Action Dragon Egg Extended 42 (teszt)

Mardingtop Tactical 60 (teszt)

First Tactical Specialist 3Day (teszt)

Texar MaxPack 85 (teszt)

US Army MOLLE 2 (teszt)

 

Free Joomla Lightbox Gallery
Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
Regisztrálás  \/ 
x

vagy
 Use Facebook account  Use Google account

Sportágak

XTERRA Tereptriatlon, terepduatlon


Spartan Race Akadályfutás, kalandtúra


Terepfutás Rövidtől az ultráig


Ironman Triatlon, duatlon, multisportok


Általános erőnléti edzések Erősítés, állóképesség, fittség


Országúti edzések Futás,kerékpár

Azonnali értesítés az új tartalmakról, a Google feed szolgáltatással. Csak a mail címedet kell megadnod, majd mehetsz edzeni, és utána olvashatod ami az oldalon megjelenik!

Email:

Delivered by FeedBurner


Itt találod a kapcsolatot, ha kérdésed van!

TEREPSPORT RSS

Hírlevél - naprakészen

A hírlevél feliratkozással gyorsabban és naprakészebben kapsz tájékoztatást az eseményekről, hírekről, újdonságokról. Köszönjük!

Ajánlott tartalom

Elite Challenge 2021 - 120 óra...
2021.szept..09 14:48 Elite Challenge 2021

Elite Challenge - leginkább kemény és kegyetlen katonai kiképzésnek látszik egy külső szemlélő számára. Ez részben igaz is. Hogy miért t [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Nyújtás, lazítás
2020.márc..23 06:38 Nyújtás, lazítás

Nyújtás, lazítás - az edzés egyik kiemelkedően fontos része, az edzésmunka lezárása, felkészülés a edzésutáni tevékenységre, a követ [ ... ]

Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek
Hogyan állok az Elite Challeng...
2021.aug..19 06:52 Elite Challenge felkészülés - gondolatok

Már kevesebb, mint egy hét van hátra az Elite Challenge próbáig. Számomra az elmúlt időszak (hiszen eredetileg április végén lett volna) az [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Hátizsákolás edzések, feladato...
2020.nov..11 12:11 Hátizsákolás - "rucking", egy edzésmódszer új nézőpontból

A hátizsákolás alapjainak megismerése után részletesebben átnézzük, hogyan is érdemes edzeni. Milyen extra lehetőségeket rejt az edzésmun [ ... ]

Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek

Naptár: edzések

Pass Events
Ajánlatunk: közösségi és személyes edzések Részletek...
Toggle Bar

Tervezett saját versenyek 2022

  1. április: Libegő Trail
  2. május: Ultra Trail Nagymaros, Extreme Trail, KTF TRail
  3. XTERRA EB, XTERRA VB, Spartan, Running Warriors, OCR, terepfutás

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)