1986 január 28-án a Space Shuttle Challenger katasztrófa nemcsak hét űrhajós életét követelte, hanem végérvényesen megmutatta, hogyan tud egy nagy rendszer és a politikai akarat a megbízott szakértői vélemény ellenében dönteni. A történet egyik kulcsfigurája Allan J. McDonald mérnök, aki megtette azt, amit a politikai ritkán szeret: nemet mondott.
A Challenger hét asztronautája a bátorság és a felfedezés szimbóluma marad. Allan J. McDonald pedig bizonyítéka annak, hogy a valódi hősiesség néha egy tárgyalóteremben vagy egy vitában jelenik meg, olyan kijelentésekkel, amiket nehéz kimondani:
„Nem biztonságos. Ne indítsuk el.”
Allan J. McDonald a Morton Thiokol részéről pontosan tudta, hogy a hideg időben az O-gyűrűk nem működnek megbízhatóan. Nem „érzés”, nem „túlzott óvatosság”, hanem mérési adatok és korábbi tapasztalatok alapján. Hosszú évek alapos tesztelései és számításai alapján. Az indítás előtti egyeztetésen világosan és bátran kijelentette: a felszállás nem biztonságos. És nem írta alá az engedélyt.
"Ha bármi történne az indítás után a hajóval, nem én leszek az az ember, aki majd egy bizottság előtt magyarázatot ad a történtekre."
De nem ő volt az egyetlen mérnök a cégnél, aki így vélekedett. Roger Boisjoly mérnök napokkal a kilövés előtt azt írta: "A legmagasabb szintű katasztrófa várható: emberi életek veszhetnek el.", Bob Ebeling pedig írta a naplójában: "Ha engedik a kilövést, katasztrofális napunk lesz. Az űrhajó fel fog robbanni. Mindenki meg fog halni."
A cégnél, amelyik az újdonságnak számító rakétahajtóműveket tervezte, 1981 óta tudtak a jegesedés okozta hibáról.
A NASA vezetése azonban más logika szerint működött. A program késések sorozatával küzdött, a Shuttle-t „rutinszerű” eszközként akarták bemutatni, a fedélzeten pedig ott volt Christa McAuliffe, az első „tanár az űrben” – hatalmas médiavisszhanggal. Ronald Reagan a év elején esedékes beszédében büszkélkedni akart azzal - hiszen számára kiemelten fontos volt a látványos népszerűség, ami színészként érthető valahol - , hogy az ő elnöksége alatt tett egy újabb hatalmas lépést az USA a világűr meghódításában.
A nyomás egyre nőtt: biztos ez akkora kockázat? Nem túl konzervatívak a mérnökök? Hol a bizonyíték arra, hogy baj lesz? A mérnöki figyelmeztetés hirtelen „akadékoskodássá” vált.
A Challenger felszállt, az egész világ figyelte a kilövést. élőben közvetítették. Az O-gyűrűk nem zártak megfelelően. Forró gáz szivárgott ki, átégette a tartószerkezetet, és a külső üzemanyagtartály felrobbant. 73 másodperccel a start után a Challenger megsemmisült. Az egész világ döbbenten látta, hogy darabjaira szakad. A legénységnek esélye sem volt a túlélésre.
A NASA próbálta elkenni a történteket, előre nem látható okokra és a balszerencsére fogva a dolgot. A katasztrófa utáni vizsgálatok során Allan J. McDonald bátran kockára téve karrierjét és megélhetését nem hátrált meg. A Rogers-bizottság előtt - melynek tagja volt Chuck Yeager, Neil Armstrong és Richard Feynmann - nyíltan beszélt a nyomásgyakorlásról, a figyelmen kívül hagyott mérnöki figyelmeztetésekről és az intézményi kudarcokról. Vallomása kulcsszerepet játszott abban, hogy a felelősséget ne kizárólag „technikai hibaként” kezeljék.
McDonald nem lett nemzeti hős, nem tartott TED-előadásokat, nem csinált márkát és filmet sem készítettek (még) a történetéből. De könyvet írt (Truth, Lies, and O-Rings), egyetemeken tanított, és a mérnöki etika egyik legfontosabb valós példájává vált.
„A természetet nem lehet átverni.” (Feynman)
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Challenger-katasztr%C3%B3fa | Richard Feynmann: "What Do You Care What Other People Think?"
A teljes dokumentum film
