Edzőként és sportolóként is nagy kíváncsisággal és várakozással vettem részt a 2021. évi Elite Challenge (“EC”) extrém erőpróbán. A személyes tapasztalataimat, élményeimet korábban megírtam (a weben és a Sportime magazin 2021/5 számában), most a szakmai kérdéseket szeretném végig venni: hogyan reagál a szervezet egy ilyen helyzetben, hogyan reagál az emberi elme az ilyen helyzetekre, milyen meglepő következtetések és tapasztalatok gyűltek össze ezalatt a 120 óra alatt?
A teljes cikk a SPORTIME Magazin 2021/6 számban jelent meg.
A test és a lélek számára egy extrém erőpróba (a továbbiakban az EC-ről fogok írni, de kevés olyan szituáció létezik, amelyik nagyobb terhelést ró az emberre) hatalmas nehézségekkel, fájdalommal és szenvedéssel jár. Egy ilyen helyzet azért “extrém”, mert jóval túl van a hétköznapi tapasztalatokon, érzéseken, megéléseken. Szélsőséges, a tapasztalatokon túlmutató. Az EC-n a 120 óra folyamatos, nehéz fizikai erőfeszítés, összesen 6 óra (!) alvás, napi egyszeri étkezés nagyon kicsi adagokkal, váratlan helyzetek, a fizikai határokat már az első órákban feszegető terhelés…
Kezdjük azzal, hogy a “normális” edzésmunka össze sem hasonlítható egy ilyen helyzettel! Hiszen ott, ha át is lépjük saját határainkat, mindig van idő a pihenésre, a megfelelő táplálkozásra, a legtöbb edzésterv ciklusokban, periódusokban vezeti a fejlődést.
Mégis hogyan reagálsz arra, amikor a napi megszokott rutinok csúnyán felborulnak? Talán meglepő a válasz (igazából remélem, hogy mégsem): ha pszichésen kibírod, akkor a tested is bírja! Nocsak… tényleg minden fejben dől el? Az egyértelmű válasz: IGEN!
Az EC-n bebizonyosodott, hogy ha valaki fejben, lélekben nem adja fel, akkor a teste olyanra is képes, amit korábban soha nem gondolt volna! Amikor már olyan fáradtak az izmok, hogy mozdulni sem tudnak, amikor egy kisujj felemelése is iszonyatos szenvedés, amikor már nem tudod visszatartani a nyöszörgést, a hörgést, ami azért szakad fel belőled a tudaton túl, mert nem és nem adod fel… akkor még megcsinálsz további 50 fekvőtámaszt, majd 150 felülést és újabb 50 fekvőtámaszt hátizsákkal a hátadon. Akár a sárban, akár hideg vízben is. Ha nem hiszed el saját magadnak, hogy az izmaid már nem bírják, hanem azt mondod, hogy még egy következőt, majd még egyet… akkor egyszer csak túl vagy az 50-en, majd a 100-on.. Ha nem sajnálod magadat, ha nem azzal vagy elfoglalva, hogy milyen nehéz a helyzet, hanem azt mondod, hogy meg akarod csinálni, akkor meg is csinálod. Ezt azonban valóban nem adják könnyen! Ennek a felismeréséhez, belátásához “vér, veríték és könnyek” által borított út vezet. Minden stressz, minden nehézség növeli az állóképességet, ha tudatosan kezeljük közben és utána is megfelelően dolgozzuk fel.
Ebben segítenek az instruktorok, akik nem ellened, hanem érted, a céljaidért vannak. Akkor is, ha ezt ott nem hiszed el. Mert nagyon nehéz a 50. ébren töltött órában (összesen 2 óra alvás után), sárosan, koszosan, iszonyatosan fáradtan belátni, hogy a hangosan üvöltöző alakok igazából a te érdekeidet szolgálják. A szó legjobb értelmében. Az üvöltés ráadásul egy nagyon furcsa eszköz ebben a harcban: akár ők üvöltenek veled, akár Te üvöltesz a társaiddal, akár csak magaddal - segít átlendülni a holtponton. Majd a következőn… majd a századikon is.
Edzői szemmel nézve az üvöltés mi más lenne, mint légzőgyakorlat, amit kiegészít egy mentális erő?! Ha így fogjuk fel (és tudom, hiszen ott voltam), akkor akár minden edzésen elérhetjük ezt a pluszt, ez az extra erőt! Megfelelő légzéssel és hozzáállással! Erős kilégzés, mély belégzés, kontrollált levegőáramlás. Erő, amely benne van a kilélegzett levegőben. Az üvöltésben hangként manifesztálódik ez az erő, de természetesen más módja is lehetséges.
Említettem, hogy “üvöltesz a társaiddal”. Micsoda? Tényleg? Igen! De máshogyan… Miért fontos ez? Nagyon sok oka van, a “légzés” részéről már beszéltem. A “társ” a másik fontos összetevője ennek a témának. Akár egyéni sportot űzöl, akár csapatsportot, mindig kell, hogy legyen valaki, aki önmagadon kívül részt vesz a fejlődésedben, akiért dolgozol, szenvedsz. Miért? A csapatsportban ez könnyű kérdés, hiszen a csapat közösen küzd a közös célért. Egyéni sportban ez bonyolultabb. Ha csak önmagadat látod magad előtt, miközben haladsz az úton, akkor könnyen elkerülheti a figyelmedet minden, ami kicsit kívül esik a fókuszodon. Holott gyakran pont az tud segíteni, ami nem előtted van.
A világ egyensúlya itt is tökéletesen megnyilvánul: egyszer te segítesz valakinek, egyszer neked segítenek. A koncentráció, az összpontosítás nem vezessen csőlátáshoz, amikor semmi mást nem vagy képes észrevenni!
Az EC tapasztalata az, hogy ha nem adod fel, ha erős vagy és segítesz annak, aki elgyengül, akkor később te is kapsz segítséget, amikor szükséged van rá. Minden egyéni teljesítmény akkor értékes igazán, ha többen is részesülnek belőle, többen közösen érik el. Ez talán furcsán hangzik, hiszen pl. egy futó esetében ez hogyan jelenik meg?
Pedig egyszerű: ha van egy jó versenytársad, akkor te is gyorsabban tudsz futni, azaz a “verseny” javítja az eredményedet, amit nélküle nehezebben érnél el. Nem győztes és vesztes van, hanem két (vagy több) ember, akiknek a közös célja a jobb eredmény (még ha személyesen ez lehet különböző is) és együtt hatékonyabban érik el. Nem ellenfelek, hanem társak!
Ez nagyon fontos kérdés minden sportban, minden felkészülésben, minden fejlődésben - legyen az edzés, tanulás, munka, kutatás! Ez csak akkor nem működik, ha ellenfélnek akarod látni a másikat. Mert az a te döntésed.
Mi az igazi ellenfél? A saját félelmeid, korlátaid. Azokkal nem együtt kell dolgozni, azokat valóban le kell győzni, át kell törni. Félsz attól, hogy nem fog menni? Nem tudod, ameddig nem kezded el. A “nem próbálás” nem ad választ, csak bizonytalanságban tart. Tudod, hogy van célod, koncentrálj arra, a nehézségeket, fájdalmakat, problémákat pedig kezeld a helyükön – általában ideiglenesek, csak a célodtól akarnak eltéríteni.
Legyél jelen, mindig az adott pillanatban felmerülő kérdésekkel foglalkozz, ne gyártsál problémákat a későbbiekre. Majd jön, aminek jönnie kell, amikor odaérsz.
Ha azt nézed, hogy az 500 fekvőtámasz a büntetés és már éjjel 23 óra van, akkor nagyon nehéznek tűnik a feladat. Akár lehetetlennek is. De ha azt nézed, hogy van 10 fekvőtámasz, amit biztosan meg tudsz csinálni, akkor a tizedik után ráérsz gondolkodni a következő 10-en. Célok nélkül ne is kezdj neki semmilyen edzésnek, tanulásnak. Ha nincsen konkrét cél, akkor találj, ha az sem megy, akkor fogalmazz meg egyet. Legyen egy biztos pontod, ahová a legkilátástalanabb pillanatban is tudsz tekinteni. Mert így az nem a jövő valamilyen távoli pillanata, hanem a jelen erős alapja, amelyen támaszkodva tovább tudsz lépni. Minél erősebb, pozitívabb a célod, annál biztosan az alap, amire építkezhetsz. Sőt… minél magasztosabb, minél több embert érint, annál erősebb! Egy versenyt ne (csak) magadért akarj teljesíteni, hanem a párodért, gyerekedért, barátaidért, iskoládért, … ha ők részesei a célodnak, akkor segíteni is tudnak a nehéz helyzetekben! Próbáld csak ki…!
Mondhatod, hogy “jó, jó… de azért az izmoknak is vannak korlátai, nem megy minden, ami eddig nem ment”. Ez igaz. Legalábbis részben. De azt se hidd, hogy a normálisan kigondolt korlátaid az igaziak. Azok főleg a fájdalom, a kényelem, a megszokás, a hagyomány korlátai, a stresszes civilizációs élet félelmei. Sok mindennel tudod segíteni az előrejutást az úton, de jó, ha már az elején tudod, hogy a felkészülés, az út (részben) maga a cél. Ahogyan kitűzöd a célodat, máris meghatározol egy utat, amelyek (az út és a cél) így összeforrnak. Olyan keskeny és egyéni, csak számodra megalkotott út, amely úgy állandó, hogy változik. Ezért kell folyamatosan tudatosnak maradni, figyelni és kezelni a változásokat. Mert a merevség az egyik olyan csapda, amely azért les rád, hogy letérítsen, akadályozzon. Amikor elkezdesz valamit (egy edzést, egy gyakorlatot, egy versenyt, egy vizsgát), akkor ne habozz, ne késlekedj – döntsél és a döntésedet valósítsd meg. Ha korán van és kelni kell, akkor ne sajnáld magadat, hogy “hideg, sötét.. van”, hanem örülj annak, hogy újabb lépést tehetsz előre. Ha egy gyakorlat túl nehéz vagy a körülmények túl rosszak, akkor ne torpanj meg, hanem örülj annak, hogy ezzel a nehézséggel nagyobbat léphetsz előre.
Számomra a felkészülés egyik kincse volt annak a bizonyítása, amit már régóta tapasztalok és gondolok: minél többféleképpen, minél nehezebb körülmények között készül az ember, annál biztosabban tudja kezeli a váratlan, kiszámíthatatlan helyzeteket. Az éjszakai, hajnali edzések, a böjttel egybekötött edzések, a “nehézség nehézség hátán” edzések, mind nehezek és kényelmetlenek voltak. De olyan stabil alapokat adtak, amire tudtam építeni. Bebizonyosodott az is, hogy ha rendesen iszunk, akkor az evés szinte nem is fontos. Simán ki lehet bírni több napot minimális evéssel, extrém magas fizikai aktivitás mellett anélkül, hogy igazán kimerülne az ember, egészen addig, ameddig a motivációja kitart. Ehhez fejben is előtérbe kell kerülnie a kitűzött célnak az önsajnálat helyett! Fizikailag semmi akadálya nem volt annak, hogy így lehessen teljesíteni a próbát. Igaz nagymértékű volt a fogyás minden résztvevőnél (általában a testsúly 10-15% tűnik el az 5 nap alatt), de ez nem jelentette a fizikai teljesítőképesség drámai csökkenését. Ugyanakkor az ivás kiemelt jelentőségű, mindig, minden helyzetben “kötelező” volt inni. Ha nem ment belső késztetésből, akkor ment külsőből, így 6-10 liter víz elfogyott naponta a 22 óra alatt.
A napi 22 órában minimális pihenő volt, de akkor minden pillanatot kihasználtam, hogy kicsit nyújtsak, légzőgyakorlatokat végezzek (ami egyfajta mentális nyújtás). Ez nemcsak az izmoknak fontos, hanem a léleknek is – bizonyos értelemben a nyújtás a lelki ellenállóképességet is növeli, mert nyújtás közben önmagunkra figyelünk, a testünk jelzéseire, a fájdalmak eloszlatására, a gondolataink, érzéseink kisimítására.
Az ilyen és hasonló extrém helyzetekben a legfontosabb kulcsok (Figyelem! A következő sorok szimbolikusan is értelmezendőek!):
- lélekjelenlét
- hit
- kitartás
- türelem
- szeretet
Lélekjelenlét – legyél jelen a pillanatban, koncentrálj az adott gyakorlatra, helyzetre, feladatra, ne vessz el a múltban, se a távoli jövőben.
Hit – abban, amit célul tűztél ki magadnak, önmagadban, a társaidban.
Kitartás – hiába jönnek nehézségek, problémák, fájdalmak az úton menned kell tovább, ha kell, akkor négykézláb vagy a sárban kúszva.
Türelem – ha nem tudsz valamit azonnal megoldani, akkor keress másik lehetőséget, módszert, akár kérj segítséget. Egészen addig, ameddig meg nem születik a megoldás.
Szeretet – szeresd azt, amit csinálsz, ahova el akarsz jutni, ahogyan meg akarod valósítani. Szeresd azokat akik ebben segítenek, a társaidat. A fentiek értelmében szeresd azokat, akik a versenytársaid, mert ők nem ellenfelek.
További outdoor tippek, trükkök
Hátizsák és felszerelés összeállítás túrázáshoz - mikor mit vigyünk és mit ne (1. rész)
21 hasznos tanács a terepsportokhoz - terepfutás, akadályfutás, OCR, Spartan, tereptriatlon, természetjárás
Kalandra fel! Hiszen maga az élet is egy nagy kaland!
