Jamie Gane angol sportolóval a lengyel OCR Európa-bajnokságon találkoztunk, ott sikerült vele kicsit beszélgetni, majd ezt kiegészíteni írott interjúval. De mégis mitől érdekes versenyző Jamie? Egyik különlegessége első pillantásra feltűnik: karbon műlába van, ami versenykörülmények között nemcsak azért meglepő, mert szokatlan, hanem azért is, mert Jamie hihetetlenül magas intenzitással teljesíti az OCR versenyeket. Ezzel persze összefügg a másik különlegessége: nemzetközi szintű judo versenyző. Mindezekről mesél a következőkben.
Bemutatkozás
9 éves koromban krónikus fájdalom (CRPS) jelentkezett a lábamban, amely egyre súlyosabb izomsorvadásba ment át és végül teljes idős kerekesszékes srác lettem. 16 évesen végül az orvosokkal egyeztetve meghoztam azt a nehéz döntést, hogy amputálják a lábamat, ezzel szüntetve meg az állandó fájdalmat. 6 év folyamatos küzdelem után, 2016 szeptemberében térd alatti amputált lettem. 2017 júniusában már elkezdtem a futóedzéseket.
Gyerekkoromban nem voltam különösebben sportos, de ez nem csoda, ameddig a barátaim a téren fociztak, bicajoztak, addig én a fájdalmammal ültem a szobámban… 3 éves koromban ugyan elkezdtem judozni, de abba kellett hagynom a fájdalom erősödésével. A műtét előtti időszakban többet foglalkoztam az erőnlétemmel és a fittségemmel, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon gyors vagyok a kerekesszékesek között. Gyakran versenyeztem a magam szórakoztatására és jött a gondolat, hogy induljak ilyen bajnokságokon. Az amputáció után azonban ismét a gyaloglás és a futás, sőt kicsit a judo is visszatért az életembe. De az élet közbeszólt… egy barátom megmutatott egy új sportot és azonnal függő lettem – a Tough Mudder teljesítése után már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél több ilyen versenyen álljak rajthoz. Azóta (2017 ősz) több, mint 60 OCR versenyen indultam, és a judo is megmaradt az életemben, ott is versenyzek, több nemzetközi versenyen elért dobogós helyezésem van.
Mit jelent számodra az OCR, miért ennél a sportnál kötöttél ki?
Minden bizonnyal kórosan függő vagyok az OCR minden formájától… Az edzés, a közösség, a folyamatos új kihívások – egyszerűen összehasonlíthatatlan, egyik általam ismert sportban sincsenek ilyen lehetőségek. Röviden az OCR egy tökéletes sport arra, hogy egyszerre fejlessze és adjon élményt a gyorsaságban, az erőben, a dinamikában, az ügyességben és a technikában.
Hogyan ajánlanád másoknak, szerinted miért ilyen gyorsan növekszik az akadályfutás népszerűsége?
Az OCR talán azért ilyen népszerű, mert a legjobbat hozza elő mindenkiből. Mindenki másban jó és az OCR ezt mind képes fejleszteni, erősíteni. Van valami csodálatos egy jól megtervezett akadályban. Az versenyzés és a célba érkezés élményének érzése leírhatatlan, ahhoz ott kell lenni, hogy valaki képet alkothasson erről.
Mi a legnagyobb élményed az OCR versenyeken?
Meg szeretném mutatni minden embernek, főleg a mozgásukban korlátozottaknak, hogy mennyi mindent elérhetnek, ha tesznek érte. Sok sportolónak segítek a versenyeken, akár a pályán, akár a pályán kívül. Ezek a pillanatok a legemlékezetesebbek, mert látom a szemükben azt, hogy átléptek egy addig elérhetetlennek tartott határt. És ez valahol a csoda maga!
Nemrégen kezdted újra az aktív sportot, de elképesztő mennyiségű verseny van a hátad mögött. Mire vagy a legbüszkébb ebből a néhány évből?
A Judó Világjátékokon ezüstérem 2019. április 19-én. A küzdelem a mozgásukban nm korlátozottakkal nagyon nehéz kihívás, de minden mozdulatot és pillanatot szeretek ezekben a versenyekben.
Jelentősen megváltozott az életed, de hogyan változott meg a sporttal és az edzéssel kapcsolatos életed?
Az OCR előtt nem éreztem különösebb célt a sportban. Edzettem mert jól esett, jót tett az életemnek. Most többféle célom is van, külön-külön is mind nagyon motiváló, de együtt fejlesztve ezeket igazi életcélt adnak.
Igazi „nagykövet” típus vagy, a szó legjobb értelmében. Hogyan adod át mindezt az embereknek?
Szavakkal azt nem nagyon ehet elmondani, amit az akadályfutás jelent. Amikor nyakig a sárban vagyok, hideg van és már nincsen semmi energiám, akkor nagyon tudom utálni, de a célba érkezés után az érzés felejthetetlen. És ezt általában megértik az emberek…Másrész valahol úgy fogom fel, hogy a gyerekkori szevedés hozta meg azt a lehetőséget, hogy minél több embernek segíthessek.
Hogyan telnek a mindennapjaid, hogyan osztod be az idődet?
Minden nap más. A judó és az OCR közötti alapvető különbségek miatt nehéz egyensúlyt találnom. Egyéni vállalkozásban dolgozom, így akkor edzek, amikor a munkám és a családi programom engedi. A hétvégék általában teljesen foglaltak, de amikor szabad program adódik, akkor a párommal töltöm az időt.
Hősies sportokat űzöl, hiszen a dobó atlétika is az – amit ugyan nem említettél, de utánanéztem, hogy komoly eredményeid vannak ott is. Neked ki a személyes hősöd?
A macskám, Kawasaki. Én is szeretném élvezni úgy az életet, mint ő – csak a kajára, a henyélésre és a csajozásra fókuszálva …
Nézem a beosztásodat és nehéz elképzelni, hogyan tudsz ennyi sportra készülni. Ki segít az edzéstevezésben?
Jelenleg nincsen külön para OCR, illetve eddig nem volt – az első ilyen az év végén lesz, a Para Spartan Világbajnokság. Az edzésekben nincsen nagy különbség az ép és a korlátozott versenyzők között, legfeljebb nekünk keményebben kell dolgoznunk. Atlétikában és judóban van edzőm, nekik nagyon sokat köszönhetek.
Mit szeretsz legjobban a magad által kreált programban?
Jelenleg főleg a sok versennyel edzek, az erősítő programot magamnak állítom össze a judo és a fitnesz edzések példái alapján. A legjobb rész mindig az edzés vége, az „utóérzés”, amikor érzed, hogy a zoknidat is leizzadtad magadról, a legrosszabb, amit mindig el akarok kerülni, az a hosszú futás.
Az angolokról az a hír járja, hogy nem különösebben ínyencek, a hatékonyság gyakran fontosabb az étkezésben, mint az ízorgia. Neked mi a kedvenced?
Nem cáfolom meg... kedvencem a Yorkshire Pudding – maga egy csoda! Az étkezés amúgy gyenge pontom, de igyekszem mostanában már az egészséges ételekre is figyelni. Korábban heteken keresztül megelégedtem azzal, ha ebédre hús, párolt zöldség és krumpli volt.
Munka után édes a pihenés... tartja a mondás. Neked mit jelent a pihenés?
Pihenés??? Amúgy szeretek zongorázni, ami nagyon megnyugtat, akárcsak a meditáció és a nyújtás. Szeretek habfürdőben elnyújtózni valamilyen pihentető zenét hallgatva. Ha ezek nincsenek, akkor a macskámat dögönyözöm.
Végül szeretném megkérdezni, hogy milyen terveid vannak a közel és távolabbi jövőben?
Elsődleges célom, hogy minél több embert vonzzak be a sportolásba. Sajnos sokan vannak, akik semmit nem sportolnak, pedig nagy szükségük lenne rá. A judoban jelenleg én vagyok az egyetlen alsólábszár amputált, szeretném, ha többen lennénk. Másik célom az OCR szervezetekkel elkezdeni az egyeztetést, hogyan lehetne a legjobb szabályokat meghozni az korlátozott versenyzők számára.
Rövid távon az World OCR Champs, a World Para Spartan Champs idén és jövő áprilisban a World Judo Games.
Köszönjük remélem hamarosan Magyarországon is találkozunk!
További információ
Weboldal - jamiegane.com
ASICS frontrunner
London Marathon - runireland.com
24 OCR – World’s Toughest Mudder
JUDO - Men's Health menshealth.com