OCR edzés, Szilas Aktív Park

Akadályfutó és OCR edzőpálya az Aktív Parkban Káposztásmegyeren

Ma az egyik leggyorsabban fejlődő és legnagyobb hatású tömegsport az akadályfutás, az akadálysport, nemzetközi nevén OCR – „Obstacle Course Racing”. A sport eredeti mozgásformája már a régmúltban megjelent, hiszen a katonai kiképzés gyakorlatai jelentik a sportág alapját. A XX. században a különleges alakulatok az OCR ősképét használták fel a felkészülés során, lényegében ezek egyszerűsítése és bővítése jelent meg a világháború után sok országban mint kaland, állóképességi és ügyességi sport.

Európában főleg Hollandiában és az Egyesült Királyságban van nagy múltja az akadályfutásnak, a ma népszerű versenyformákat a 70-es évek óta rendszeresen megrendezik, de a ma tapasztalható robbanásszerű fejlődést a 2010-ben elinduló Spartan Race sorozatnak köszönheti a sportág. Azóta számtalan különböző – akár hasonló akár lényeges más – nemzetközi sorozat megjelent, de a lényeg mindegyikben ugyanaz: a kalandot, a tömegsportot, a versenysportot és a gyermekkor boldog játékosságát összegyúrják, nyakon öntik nagy adag sárral, homokkal, hóval és úgy tálalják mindenkinek.

A hihetetlen népszerűség hála, 2016-ban megalakult a sportág nemzetközi Szövetsége (FISO), 2017-ben megalakult és csatlakozott a magyar szövetség (TEFUTSZ – Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség, nemzetközi nevén HOCRA – Hungarian OCR Association), amely működteti a nemzeti bajnokságokat, a kupafutamokat, részt vesz a sportág nemzetközi felépítésében. Idén június végén Lengyelországban a sportág Európa-bajnokságán több, mint 50 sportoló képviseli Magyarországot. A HOCRA hamarosan a nemzetközi edzőképzésben is szerepet vállal.

A cikk folytatódik a hirdetés után...

A sportág speciális igényeihez újfajta edzőpályák, gyakorlóhelyek szükségesek. Két fontos szempont emelhető ki a pályák tervezésénél, építésénél: 1. az OCR futásból és erő-ügyességi feladatokból áll össze, 2. az OCR egyik legnagyobb kihívása a folyamatos koncentráció, figyelem, a tudatos jelenlét. Magyarországon az OCR versenyek 2012-től vannak jelen, évente nő a számuk, a kihívások jellege és nehézsége is egyre változatosabb. A sportág legsikeresebb versenyzői itthon és külföldön is azok, akik képesek a váratlan helyzeteket, körülményeket a leghiggadtabban, legtudatosabban kezelni, ugyanakkor robbanékonyságban, erőben és állóképességben egyaránt a legmagasabb szintre jutnak. Tereptriatlonisták, tájfutók, sziklamászók – mind olyan sport, ahol többféleképpen kell figyelni és mindig más körülmények között edzeni, versenyezni.

A káposztásmegyeri OCR pálya – Aktív park – is ezen elvek alapján készült el.

Ezért nem kör vagy ellipszis alakú – a pályán lehet rövid sprinteket futni, de folyamatosan figyelni kell a kanyarok miatt, az izmok, ízületek terhelése nem egyoldalú. Valóban nem alkalmas arra, hogy órákon át „kikapcsolt” állapotban körözzön rajta valaki, de ez nem is célja. Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a tudatosan, figyelemmel végzett sportolás nemcsak a testre, hanem a gondolkozásra, a koncentrációs képességre, a tanulásra és a memóriára is jótékony hatással van.

Ezért nem rekortán a felület – a természetes talajt sokkal jobban közelíti a köves talaj, amely az egészségre is jó hatással van, hiszen a boka és a talp állandóan jótékony akupresszurás masszázst kap, a bokaszalagok, a talp izmai állandóan változó körülmények között erősödnek.

Ezért van több erősítő eszköz a pálya mentén, nem pedig egy csoportban az összes – lehetőség legyen többféle futómozgásra és az intenzív cardio szakasz után, vagy közben erősítő, ügyességi gyakorlatokat végezni. Az eszközök összeállítása is azt a cél szolgálja, hogy a lehető legtöbbféle OCR gyakorlat elvégezhető legyen. A nehezebb, bonyolultabb gyakorlatokhoz szükséges eszközök azonban a később átadásra kerülő haladó pályán lesznek csak elérhetőek.

Az OCR pálya másik alapelve, hogy a természetes környezetben a családi programok, a kikapcsolódás is könnyebb, egyszerűbb, színesebb legyen. Az Aktív Park tervezői azt szeretnék, ha a családok jól éreznék magukat és egymást motiválva egyre többen sportolnának.

szilas aktiv park megnyito 2019 05 1 900

További információ:

FISO: https://worldocr.org

TEFUTSZ: https://tefutsz.hu

Sportági hírek: https://akadalyfutas.hu

Szövetségi hírek: https://ocrsport.hu

 

Programjainkat folyamatosan nyomon követheted a naptárunkban!

Kérlek személyesen keress fel a Kérdések, válaszok gomb megnyomásával!

 

Ajánlott tartalom

A teherhordás, a cipelés hátrá...
2023.jan..14 12:32 Teherhordás, cipelés sérülések és megelőzésük

Minden ember cipel, hord súlyokat. A hétköznapokban iskolatáskát, laptopot, sportfelszerelést, bevásárlást, mindenféle hétköznapi holmikat [ ... ]

Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek
Az örökös hős Rick Hoyt emléké...
2023.máj..24 12:03 A Team Hoyt szobra a Boston Maraton startjának közelében - Hopkinton, Massachusetts

„A Hoyt család mély szomorúsággal jelenti be, hogy ma reggel szeretett testvérünk és nagybácsink, Rick Hoyt 61 éves korában elhunyt l [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Bolygóegyüttállás látványos és...
2022.jún..12 22:57 Bolygóegyüttállás látványos és ritka időszaka 2022-ben

2022 júniusa a hajnali égen egy elképesztően ritka együttállást tartogat: június 17–28. között a Naprendszer összes bolygója egyszerre f [ ... ]

Hirek, érdekességekRészletek
Váratlan helyzetek a terepen, ...
2021.szept..22 12:59 Váratlan helyzetek a terepen, szélsőséges időjárás, szabadban alvás - tippek, tanácsok

A hideg, szélsőséges időben való túrázás, természetjárás általában kevés embernek tetszik, a legtöbben a nehézségeket, a problémáka [ ... ]

Edzés, mozgás, sport, verseny...Részletek
Free Joomla templates by Ltheme

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)