Jimmyvel az OCR Európa-bajnokság 2019 versenyen találkoztunk Lengyelországban, ahol a több napos nemzetközi versenynek ő volt az egyik szpíkere. Rögtön feltűnt, hogy feltűnően sokat tud hazánkról, gyakran hallottuk őt megszólalni is magyarul! Az Európa-bajnokság eredményhirdetésénél pedig kiemelten hangsúlyozta a magyar eredményeket. Így nem volt kérdés, hogy kérek tőle egy interjút, amibe nagyon szívesen beleegyezett!
Rövid bemutatkozás
Jimmy Naraine vagyok, világutazó, előadó, szpíker és sportfanatikus. Amióta csak az eszemet tudom, aktív gyerek voltam, mindent kipróbáltam az úszástól kezdve az MMA-ig. Miután pár évet dolgoztam cégeknél, rájöttem, hogy a hétköznapi élet egyszerűen nem nekem való. Ekkor ugrottam fejest a motivációs tréneri, előadói szakmába és kezdtem el felépíteni az életemet a saját fogalmaim szerint. Ezeknek az alapja a világ széles megismerése, az utazások és kapcsolatok révén, az egészséges élet és a kiteljesedés abban, amihez hozzáfogok. Az edzéseimet is attól teszem függővé, hogy éppen hol vagyok. Például amikor Indonéziában voltam, akkor thai-boxoltam, Balin szörföltem, Nepálban hegyet másztam. De akárhol is voltam, mindig visszatértem az alapokhoz, ami az akadályfutáshoz kapcsolódó mozgásformák: terepfutás, mászás, saját testsúlyos edzés. És ebben az is szép, hogy az OCR bárhol művelhető, mert annyira színes és sokrétű!
Ahogyan ilyen szépen leírtad az OCR-t, adja magát a kérdés: mit jelent az életedben, a mindennapjaidban ez a sport?
Számomra az életet szimbolizálja. Minden egyes ember a saját kihívásaival néz szembe az útján. A hullámhegyek és völgyek az élet normális részei. A nehézség abban van, ahogyan kezeled a problémákat, ahogyan megéled őket. Ez csak rajtad múlik. Vagy lehajtott fejjel botorkálsz vagy újratervezed az útvonalat és továbbhaladsz. És ez pontosan az, ami egy OCR versenyen is megjelenik! Gyakran, amikor a feladás határán vagy, még nagyon sok tartalékod van. Az OCR egyik érdekessége, hogy látszólag a fizikai paraméterekről szól, de valójában a lelki-szellemi minőséged számít. Éppen ezért azok a legemlékezetesebb pillanatok, amikor már azt hiszed nincsen tovább, mégis továbbhaladsz a cél felé, lépésről lépésre.
Szerintem is ez az OCR egyik legfontosabb eleme. Én hozzáteszem még a változatosságot, a minden pillanat újdonságát. Mindezeket a gondolatokat, érzéseket hogyan adod tovább a világnak?
Ahogy mondod! Teljes szívvel hiszek abban, hogy az OCR az egyik legjobb formája a sportnak, a mozgásnak, ha valaki általánosan jobb formába akar kerülni. Mert általános, mert kiegyensúlyozott, mert változatos. Pont ezért is jó modellje az életnek. Minden ugrás, mászás, kúszás, változatos próba egy olyan életfeladatot jelenít meg, amivel percről percre találkozunk a mindennapokban. Ezért ez valahol könnyű továbbadni az embereknek, mert a többség hamar megérti, hogy a kihívások amiket itt megtanul legyőzni, azok segítik a napi problémák megoldásában is. Ez a kombináció nemcsak testi, hanem lelki egészséget is ad.
Mi a legfontosabb verseny emléked?
Kettő ilyet emelnék ki: az első a berlini Spartan Beast volt. Tisztán emlékszem arra, amikor az izmaim már a táv felénél begörcsöltek és a végéig úgy is maradtak… Abba akartam hagyni, de ehelyett egy belső mantrával tettem meg minden lépésemet: „Spartai vagyok, egy Navy Seal” (a Navy Seal az US haditengerészet speciális alakulata, sokak szerint az elit elitje – a szerkesztő) – és ez a hatalmas önazonosság vitt el a célig.
A második legfontosabb emlékem az OCR Európa-bajnokság 2019-ben, Lengyelországban, ahol a szpíker, vendéglátó szerepet töltöttem be. Fantasztikus volt energiát adni a rajtoló versenyzőknek és ünnepelni őket a célban, miközben valahol átéltem minden vért, verítéket és könnyet (utalás W. Churchill híres háborús soraira, amikor harcba hívta az angol nemzetet – a szerkesztő). Mindez számomra is új nézőpontot és rengeteg új energiát jelentett!
És ott Lengyelországban találkoztunk. Innen is köszönjük a sok kedve magyar szót, amit nekünk mondtál! A versenyeken kívül milyen élményt osztanál meg velünk, hiszen tudom, hogy nagyon sok kalandban vettél részt?
Igen, valóban így van… Talán az egyik legkülönlegesebb egy magányos túra volt a Himalájában. Egyik nap éppen az irodában dolgoztam (akkor Bangkokban) és eszembe jutott, hogy mennyivel jobb lenne a hegyek között. Azonnal felkerekedtem átrepültem Nepálba és végiggyalogoltam az Annapurna ösvényt, ami felvitt engem egészen 5416 m-re. Nem volt verseny, nem a teljesítményről szólt, hanem az emberről és a világról. A viszonyról, a közös lélegzetről. Arról, hogyan érthetem meg önmagamat jobban. Fantasztikus spirituális élmény volt!
Ehhez tartozik a munkám során szerzett tapasztalat: az emberek többsége rettenetesen fél az ilyen típusú kalandoktól, hogy egyedül lesz, hogy unatkozni fog vagy a dolgok váratlanul rosszra fordulnak. Pedig pont ezért lehet nagyon sokat tanulni az ilyen próbáktól – nem az egyedüllét a probléma, hanem az, hogy nem tudjuk önmagunkat kinyitni a világ számára!
Pontosabban mit is jelent ez a tapasztalat? Hogyan dolgozol?
Motivációs tréningeket tartok. Nagyon sokféle témában, sokféle embernek. Mindenhol alapnak veszem, hogy példákon keresztül tanítsak. Az OCR egy jó példa, mert hiszem azt, hogy minden emberben benne van az a csínytevő gyerek, aki szeretne ilyen próbákat kiállni, ilyen próbákban jobb lenni. Emellett segít az egészség megőrzésében, sok betegség elmulasztásában. Gyakran a tréningeket is úgy tartom, hogy kis OCR feladatokat végeztetek a hallgatósággal. Majd elhívom őket versenyekre is. Ha meglátok egy kis csillogást szemekben, akkor még további csalikat is bevetek. A legjobb módja az elkezdésnek, ha egy versenyre nevezel, legyen az bármilyen verseny. Onnantól kezdve van egy olyan célod, amivel minden percben szembesülni tudsz, minden nap tudsz érte tenni. Mert igaz és valós! Ez a kombináció pedig tettekre sarkalja az emberek legnagyobb részét.
Ennek a kombinációnak mennyire része az, hogy nem az átlagos táplálkozást folytatod?
Nagy mértékben része az életemnek és a munkámnak is. 13 éves korom óta vegetáriánus voltam. Eleinte nagyon ritkán még ettem csirkehúst, de már több éve az étrenden teljesen húsmentes és legtöbbször hetekig teljesen vegán. Pontosabban szólva még nem tartok ott, hogy életem különleges körülményei között – hiszen nagyon sokat utazok – minden nap meg tudjam oldani a teljes vegán étrendet, ezért ilyen esetekben tojás és tej tartalmú ételeket fogyasztok.
Ha még nem is vagyok étrendileg teljesen vegán, azt tudom, hogy a mai korban az egyik legszomorúbb dolog amit az ember az élővilággal csinál. Akár az emberekkel, akár az állatokkal. A húsipar iszonyatos! Hiszem azt, hogy az állatok érző lények és fájdalmat okozni nekik bűn. Az emberek legnagyobb része már nem bírja mások szenvedését látni, átélni, de ha a szenvedés ismeretlen, akkor homokba dugják a fejüket, nem tudatosak sem a világra, sem önmagukra.
Persze én is gyakran kapom meg azt, hogy „hús nélkül nem lehet sportolni”. A saját tapasztalatom és a tudományosan bizonyított tények alapján is állítom, hogy ennél nem nagyon van valami távolabb az igazságtól! Évek alatt számtalan sporteseményen, versenyen indultam, értem el jó eredményeket, miközben húsmentesen étkeztem. Teljesen egészségesen. Van több barátom, ismerősöm, akik a világ legjobbjai saját sportágukban – hús nélküli étrenden. Egyik jó barátom ráadásul egy nagyon harcias sportban 3-szoros világbajnok: Ilya Grad, thai-box. Évtizedek óta a cruelty-free életmód híve, állati ételeket nem fogyaszt. De nagyon sok olyan vegán atléta van, akik már világhírűek - néhányan az ismerőseim közül Jon Venus, Rich Roll, Scott Jurek, Brendan Brazier.
Lábjegyzet a témához: a legtöbb ember túl lusta változtatni és inkább kitalál mindenféle érvet csak azért, hogy ne kelljen a változással járó nehézségekkel szembesülnie. A vegán/vegetáriánus váltás látszólag nagyon nehéz, de igazából évről évre egyre könnyebb. De aki nem emeli fela fejét, az nem látja a csillagokat…
Hasonlóak a tapasztalataim, amikor én vegán lettem 1999-ben, még sokkal nehezebb volt ezt az életmódot folytatni, mint ma. A környezeted, családot hogyan fogadja mindezt?
Mivel teljes munkaidős utazó vagyok, így folyamatosan új emberekkel találkozom. Sok kultúrában bolondnak néznek. Máshol ez a természetes és csodálkoznak, hogyhogy én is tudom azt, amit ők. A legfontosabb szabályom ebben a kérdésben: senkire nem erőltetem rá az én életmódomat, szemléletemet, de példával és szelídséggel tanítok másokat. Senki nem szereti, ha megmondják neki, mit csináljon. Abban a pillanatban, amikor meg akarok győzni valakit arra, hogy miért rossz a húsevés, az eredmény szinte biztosan teljesen ellentétes lesz. Ellenben, amikor felhasználom a motivációs kommunikációt, ezzel megengedve, hogy maga formálja a véleményét a segítségemmel, akkor a valódi átalakulások bekövetkeznek.
Munka….
Előadó vagyok, aki állandóan utazik. Általában 2-3 hetet töltök egy helyen, majd megyek tovább. Különböző nagy projektjeim vannak mind online, mind élőben – pl. videó kurzusokat tartok az Udemy több, mint 110.000 tagjának. De cégeknek is szervezek, vezetek tréningeket. Az egyik kedvenc munkám a GrowthMasters.me üzemeltetése – különleges helyeken szervezett önismereti és cégfejlesztési tréningek.
Üzleti partneremmel Alex T. Steffennel vezetünk egy nagyon aktív 6-8 főből álló csapatot, akikkel ezeket a projekteket megvalósítjuk többek között Balin, a Himalajában, a Kanári szigeteken. De amit mégis a legjobban szeretek az a sportesemények levezénylése, hangulatának megteremtése. Itt igazán erős és valódi kapcsolat alakul ki az emberek között. Mint idén Lengyelországban is veletek.
Sok emberrel tartasz kapcsolatot, sokakat tanítasz. Neked ki a hősöd, aki meghatározta az életedet?
Sok hőst lehetne említeni, mindegyiket másért. Szeretek tanulni másoktól. Azt mindig lehet. De talán a legnagyobb példaképen Witold Pilecki, aki a II. VH idején lengyel katonatisztként harcolta végig az egész háborút. Könyvet is írtak róla: „Auschwitz önkéntese – a bátorságon túl”.
Döbbenetes a története – önkéntesen hagyta, hogy elfogják és a táborba vigyék, pedig nem kellett volna ezt tennie, de segíteni akart az embereken. Tartani bennük a reményt, a bátorságot, a hitet. Több alkalommal is meghalt a táborban (megfagyott, ételét másoknak adta, rendszeresen verték), de hihetetlen túlélési tapasztalata és „nem adom fel” felfogása mindenhonnan élve kihozta. Ez alatt a 4 év alatt számos fontos információt juttatott ki a táborból, amely később segített beazonosítani és felderíteni több háborús bűnöst.
Ő egy olyan ember példája, aki önként vállalja mások szabadságáért a sajátjának az elvesztését, a szenvedést, akár a halált is, miközben mindent megtesz, hogy életben maradjon, mert tudja, hogy ez is példaértékű!
Egy személyes történetmorzsa: Jimmyvel pont akkor is beszéltem telefonon, amikor Olaszországban voltam, ahol egy háborús emlékművet látogattam meg. Monte Cassino a háború egyik jelentős csatája volt, ahol lengyel katonák hősiessége segítette hatalmas győzelemhez a Szövetségeseket. Gyerekkorom óta tisztelem ezeket a hősöket és most volt lehetőségem meglátogatni az emlékművüket. Mikor ezt mondtam Jimmynek, elmesélte Pilecki történetét és megjegyezte, hogy a nagypapája harcolt ebben a monte cassinói csatában… Erről egy külön fejezetet lehetne írni.
Sokat sportolsz, többféle sportban is járatos vagy. Hogyan edzel ennyi utazás mellett?
A legjobb szó erre: intuitívan. Nincsen fix programom, nem is leszek emiatt kiemelkedő versenyző, de alapvetően mindenhol sportolok, edzek, hozzáigazítva a lehetőségekhez. Mert azt mindig meg lehet találni, csak nyitott szívvel, szívvel és elmével kell járni.
Az étkezésed is ilyen összevissza?
Vegánként néha nehéz (mint mondtam, emiatt nem is vallom magamat teljesen vegánnak, noha mindig törekszem rá), de az esetek 90%-ban simán megoldom. Viszem magammal a legfontosabb ételeket, amiből kevés is sok. Ha egy új helyre érkezek, akkor azonnal megkeresem a helyi vegán sportolókat és tőlük kérek tanácsot. Amit az eddig életemben meglátogatott 74 országban megtanultam: mindegy milyen nehéznek látszik, az egészséges életmód mindenhol megoldható. Legfeljebb egy kicsi extra erőfeszítést igényel. Nem többet.
Az eddigiek után nehezen teszem fel az egyik kedvenc kérdésemet… Ennyi minden mellett van valamilyen hobbid?
Hát… talán egy „meta” hobbit emelnék ki: mindig tanulni valami újat, felfedezni a világot! Úgy érzem az életünk nagyon pillanatnyi ezen a világon, ugyanakkor hatalmas lehetőségeink vannak. Miért ne használjuk ki ezeket? Miért ne járjunk nyitott szemmel, szívvel és elmével – ahogyan ezt korábban is mondtam. Ez az életem alapja. Egy örök hobbi! Szeretek beszélgetni, néha provokálni az embereket, hogy jobban megnyíljanak, többet meglássanak önmagukból is. Mert nagy falak vannak a világban. Nagyon szeretek sétálni, kirándulni, meditálni, szemlélni a világot.
Amit elmondtál, akár több életre is elég lenne. Mik a terveid a jövőben?
Van, sok, talán túl sok is. De mindnek az alapjában ott van, amiről eddig meséltem – minél több embernek segíteni, hogy ráébredjenek önmagukra, az őket körülvevő világra és a velük élő emberekre. Mindenesetre egyre több sporteseményt vállalok el, mint szpíker és ceremóniamester, jövőre biztosan fogunk ilyeneken találkozni! Írok folyamatosan és közösségi sporteseményeken is részt veszek egyre többet. Mert az emberek között lehet sokat tanulni és tanítani.
Végül mik a legfontosabbak, amiket tanácsolnál az embereknek?
Kezd kicsiben, de legyél állhatatos. Minden arról szól, hogy szokásoddá tedd azt, aminek a révén el akarsz érni valamit. Kezd egészen kicsiben és napról napra tegyél hozzá. Figyelj önmagadra. Ismételd minden nap.
Pl. csinálj meg 30 burpeet vagy 500m sétát. Ha körülnézel láthatod, hogy a legtöbb ember a „túlanalizálás” betegségében szenved. Van egy ideális program, amit ha nem érnek el, akkor azonnal kudarcnak élik meg. Pedig nem az. Kezd akkorában, hogy biztosan meg tudd csinálni. És csináld. Minden nap.
Nagyon köszönöm a beszélgetést!
Az interjú a Sportime magazin 2020/1 számában jelent meg teljes terjedelemben.
Programjainkat folyamatosan nyomon követheted a naptárunkban!
Kérlek személyesen keress fel a Kérdések, válaszok gomb megnyomásával!
