(Ben Greenfield cikke - Labancz Emőke és Tóth Viktor fordítása)
Ben Greenfield edző és versenyző. Spartan Beast tanácsai hasznosak és megélt tapasztalatokon alapulnak. Mivel én is hasonló elveket vallok, jónak láttam magyarul is közzétenni a cikket. A saját kiegészítések hamarosan olvashatóak lesznek ezekhez a tanácsokhoz.
4. A frissítés és az étkezés nem opcionális
Az biztos, hogy ha aerob akarsz maradni, teljesen zsír-adaptált vagy, és a versenyt ketogén állapotban akarod eltölteni, akkor valószínűleg ki tudod húzni a végéig puszán vízzel, és talán valamennyi sóval (a sóról egy picit később).
Én viszont kísérletezni akartam egy zsíralapú energiazselével ami nem volt ragadósan édes, volt benne valamennyi aminósav, egy kis eletrolit és egy kevés zsír. Négy csomaggal vittem belőle, épp annyit hogy 30 percenként be tudjak dobni egyet, körülbelül azzal egyidőben amikor elértem egy vízállomást. Ez átlagosan körülbelül 200 kalóriát jelent óránként, ami tűrhető cél egy futóversenyhez (köszönhetően a kerékpározás kevésbé gyomorfelkavaró élményének, kerákpárversenyeken ennek a dupláját is fogyaszthatod).
Dióhéjban összefoglalva, a Spartan Beast verseny hosszú. Nagyon hosszú. A segélypontokon lehet, hogy nincs (nem volt) étel. Szóval vidd a sajátodat.
5. Vigyél ásványi anyagokat, vitaminokat, elektrolitokat, elegendő folyadékot
Ahogy majom módjára függeszkedve másztam a tiroli kötélpályán, kénytelen voltam erősen szorítani a kötelet a lábikrámmal és a térdinammal - egy olyan tevékenység amihez nem igazán vagyok hozzászokva, tekintve, hogy soha életemben nem másztam még lefelé csüngve egy kötélen. Körülbelül félúton a jobb lábikrám durván begörcsölt, én pedig leestem a kötélről, bele a vízbe.
Amikor a görcs nem vízhiány eredménye, hanem az izom egyszerűen védekezésül görcsöl be amiatt, hogy úgy használod, ahogy nem szoktad, valami sós íz azonnal feloldja a görcsöt. A görcsöléssel kapcsolatos legnépszerűbb tanulmány sós uborkalevet javasolt. De mivel ez nem volt számomra elérhető közelségben, a második legjobb megoldást válaszottam…
… kinyitottem egy elektrolit kapszulát azok közül amiket a sortom zsebébe tömködtem indulás előtt, és a szörnyen sós ízű tartalmát a nyelvem alá tettem.
Bumm. Egy sós hányinger-reflex, és a görcsnek nyoma sem volt. Jó tipp, nem?
Szóval mindig legyen nálad egy-két sókapszula kéznél, csak a biztonság kedvéért.
6. Gyakorold azt, hogy hideg kézzel edzel, kapaszkodsz, dolgozol
Vallomás: 150 burpee büntetőpontot halmoztam fel a Spartan Beast-verseny során. Nyilvánvalóan dolgoznom kell az akadálylegyőző képességemen, mivel ez rengeteg időmet elvette, és potenciálisan azt veszélyeztette, hogy dobogós helyen végezzek.
Az egyik ok, amiatt rengeteg akadállyal küszködtem, az volt, hogy egyszerűen nem voltam felkészülve arra hogy köteleket és rudakat fogok markolászni extrémen kihűlt kézzel. Amikor hidegek a kezeid, nagyon nehéz megítélni, hogy mennyire erősen vagy gyengén fogsz egy tárgyat, szóval ezt gyakorolnod kell, mivel ez a verseny rengeteg vízi átkelésből áll, relatíve hideg hőmérséklettel kombinálva.
Mi a javaslatom?
Próbáld meg azt hogy hideg vízben úszol, aztán kiszállsz a vízből és egy kötélen függeszkedsz a kezeiddel.
Menj ki a szabadba hideg időben, fogj meg egy nehéz sziklát vagy más nehéz tárgyat kesztyűben, és gyakorold azt, hogy hideg kézzel cipeled.
Vagy tegyél egy vödör jeges vizet egy húzódzkodó rúd mellé, merítsd a jeges vízbe a kezeidet 30 másodpercre, aztán húzódzkodj néhányszor.
(A cikk első része: 1. rész) (A cikk harmadik része: 3. rész)
Forrás: www.bengreenfieldfitness.com
Programjainkat folyamatosan nyomon követheted a naptárunkban!
Kérlek személyesen keress fel a Kérdések, válaszok gomb megnyomásával!